2015. december 11., péntek

3.fejezet/I.

Sziasztok!
Uh, nagyon izgatottak vagyunk bár nem a blog miatt de akkoris. Na szóval remélem tetszeni fog. Az elején nem akartunk szemszögezésbe kezdeni, de szerintem jól döntöttünk. Ti hogy gondoljátok? Ne tartsátok magatokban a véleményeteket, jöhet hideg, meleg. Jó olvasást!
xx Gréty&Stelly

-Drake szemszöge-

A szemközti kanapén ültem és néztem őt. Nem tudom mi történt vele, furcsa érzés jutott el csontjaim legmélyéig ahogy néztem vergödő testét, és hallottam kiáltásait. Fájdalmai voltak. Egyre hangosabban kiabált, és az a furcsa érzés sem akart elmúlni. Felálltam és oda mentem hozzá. Óvatósan megérintettem az arcát. Energia futott végig testemen. Elkaptam a kezem. Mi volt ez? A lány kiáltásai ritkábbak lettek és halkabbak. Nyöszörgött mikor elvettem kezem. Ki kell derítenem mi volt ez, tudtam hogy ennek pedig egyetlen módja van. Kezem arcán pihentettem és simogattam hüvelykujjammal.
-Azrael...-lehelte. Mi?! Honnan tudja a nevem? És miért van olyan kisugárzása mint a...az angyaloknak?! Hiába, nem tudtam magam rábírni h elengedjem. Mellé ültem, ugyan még remegett de már nrm annyira. Ránéztem a nyakában lévő nyakláncra. Angel. Úgy mint angyal? Valami nagy erőt éreztem és mintha szárnyakat láttam volna alatta, láttam egy lányt szárnyalni. Egy fiúval csókolozott, körülöttük minden romos volt, lángok csaptak fel. Emlékezetett arra a helyre ahol oly' sokszor jártam. Láttam...apámat(?!), amint egy tört emel felé. Majd a fiú megmentette a lány életét és megölte apám. Felismertem a fiút...én voltam. A lány pedig ő. Elkaptam a kezem, a lány arcán egy könnycsepp folyt végig. Fel kell fognom mi volt ez. Vissza ültem a kanapéra és bámultam Őt. Mozdulatlanul feküdt, ha nem lenne kitűnő a hallásom talán azt hinném halott. Mit jelentsen ez az egész? Éreztem késemet az aldalamon. Itt lenne a páratlan alkalom, senkinek sem tünne fel. De nem tudtam megtenni, előbb válaszokat akartam. Tudni miért láttam ezt. Vonzott valami hozzá. Hetek óta figyeltem. Éjszaka belopoztam hozzá, annyi alkalmam lett volna hogy teljesítsem apám parancsát, de nem tudtam meg tenni. Más angyalokat annyira könnyen megöltem, viszont amikor ránéztem ki esett kezemből tőröm. Apámnak mindig azt mondtam csak adjon még időt, meg fogom tenni csak a megfelelő pillanatra várok.
Épp azon morfondíroztam hogy mit csinálhat a húgom. Most ő élvezheti az első számú hercegi sarj kiszolgálását és hatalmát. Mezgolodni kezdett Angel, majd kinyitotta a szemét. Egyenesen rám nézett, félelem játszott a szemében. Ez a félelem nem olyan volt mint amit Dommiel idéz elő nálluk. Nem volt alaptalan a félelme, okkal félt tőllem. Felült és körül nézett, rajtam állapodott meg újra a szeme. Gyönyörű kék szemei voltak.
-Hol vagyok? És te ki vagy?-kérdezte rémülten. Nem emlékszik rám?
-Mire emlékszel?-kérdeztem. Ha semmire az csak jó. Nem kell h tudja apám egyik küldötje meg akarta ölni.
-Belleel és Carolineal táncoltam a halloweeni buliban. Meg a puncsra emlékszem.
-Semmi másra?-tudnom kell. Megrázta a fejét.-Jó. Drake Darken vagyok és ez az én házam. A buli házi gazdája jó barátom. Sokat ittál és elájultál. A kertben találtam rád, mivel a barátnőid sem voltak olyan állapotban így elhoztalak magamhoz.-...és kitisztítottam a sebed, amit utánna megis gyógyítottam.-tettem hozzá gondolatban. A szárnyaimat bámulta.-Csak kellék nyugi, nem vagyok valami hülye démon.-nevettem el magam. De az voltam, egy démon herceg. Elmosolyodott.
-Igaziaknak tűnnek.-firtatta.
-Angelnek hívnak igaz?-váltottam témát. Finoman bólintott.-Mindig ilyen szótlan vagy?-ráncoltam szemöldököm.
-Öhm,nem.-elmosolyodtam.
-Ne is várjak bővebb választ igaz?-kacsintottam rá. Kis pir jelent meg az arcán, de a félelem nem tűnt el. Fel álltam és közelebb mentem hozzá. Éreztem rajta az egyre nagyobbodó félelmet. Megálltam előtte.-Te félsz tőllem.-mondtam lágyan, suttogva. Nyelt egy nagyot, de nem nézett rám. Legugoltam hozzá és az ála alá raktam egyik ujjam, kénytelen volt rám nézni.-Miért félsz? A jelmezem teszi?-még mindig ugyanazzal a hangsúllyal beszéltem hozzá mint előtte.
-Nem félek...-sóhajtotta. Láttam a szemében, megrémisztettem. Tudni akartam mi rémiszti meg bennem. Csak néztem a szemébe. Ő törte meg a szemkontaktust. A hátam mögé meredt és hátra hökkölt. Hátra néztem és Rosielel, a húgommal találtam magam szembe. Szerencsére szárnyait eltűntette. Vissza néztem Angelre.-Ne félj tőlle, csak a húgom.-Elengedtem és felálltam majd Rosihoz léptem.-Azt hittem apával vagy.-Elmosolyodott és lehuppant a kanapéra.
-Azt mondta nézzek rád. Tudod a buli miatt.-figyelnek. Már megint nem bízik bennem meg apám.-Szóval okkal vagyok itt.-Tudtam mit jelentett ez, és azt is tudtam pontosan tudja ki ez a lány.
-Én, megyek is. Nem akarok zavarni.-mondta feszélyezve Angel.
-Nem zavarsz.-ahogy bele néztem a szemébe megértettem.-Haza viszlek.-felkaptam a kanapéról a kabátomat majd oda adtam neki.-Vedd fel, hideg van kint.-bólintott és magára aggatta. Még az ajtóból vissza pilantottam Rosira.-Te várj meg itt!-inkább volt parancs mint sem kérés, de nem érdekelt. Felhúzznak hogy figyelik minden lépésem. Beültünk a kocsiba, és beletapostam a gázba.
-Angel...mond el  félsz tőllem.-csend volt. Nyomasztó csend. Tudtam h erre nem kapok egy hamar választ.