6. Fejezet

Sziasztok! 

Itt van az újabb rész! Remélem tetszik! Írjatok véleményt, kommenteljetek! További szép hetet! Lazuljatok egy kicsit mi is azt tesszük! 

Puszi

Stelly&Gréty

-Angel szemszöge-

A szobámban ébredtem. Fogalmam sincs, hogyan kerültem oda. Szememet bántotta az ablakomon beáramló napfény. Fejemre húztam a takarót. Hogy lehettem ilyen hülye , hogy bedőltem neki?! De még mindig átjárt csókjának érzése. Még mindig égett a testem, égett a lelkem.   A csók lágy volt és édes, mintha az összes érzelmét belesűrítette volna. Újra és újra lejátszottam fejemben a pillanatot. Nem tudtam szabadulni a rám törő érzésektől. Egy szó, egy mondat jelent meg a gondolataim között, amely egyre csak egyre lebegett szemeim előtt:
" Szeretlek". Nem akartam elfogadni, de igy volt. Tényleg beleszerettem. Beleszerettem egy olyan férfiba akit alig ismerek, vagy mégis... Egyszerre minden száguldozni kezdett a szemem előtt. Kiskorom emlékképei voltak. A fiú a játszótérről, a fiú az általánosból aki csak egy hónapot volt velünk, a fiú 9.ben aki megmentett a végzősöktől. Ugyanaz az igéző szempár...ugyanaz az ember. A felismerés villámként hasitott belém. Drake az egész életem része volt. Akkor hogy-hogy nem emlékeztem eddig? Gondolataimból léptek zaja zökkentett ki. A szobám ajtajában egy ismeretlen világos barna hajú lány jelent meg.
- Szia Angel! Már azt hittem átalszod a napot! Sarah vagyok. - köszönt mosolyogva.
- Hogy...- Próbáltam felülni, de a fejembe hasitó éktelen fájdalomtól visszahanyatlottam. Szinte világitó zöld szemével aggódóan nézett.
- Mindjárt jövök, hozok fájdalomcsillapitót! - kezembe nyomta a gőzölgő teát és a konyhába rohant. Kedvesnek tűnik. Ez nekem egy kicsit gyanús. Vajon mit akarhat tőlem?
Sarah visszajött egy aspirinnel.
- Tessék! Vedd be! - mondta és leült az ágyam szélére. Tettem amit mondott.
- Köszönöm! - a bögrét az éjjeli szekrényre tettem. - Hogy kerültem haza?
- A tornaterem mögött találtalak meg eszméletlenül. A telefonodban benne volt a cimed,  igy hazahoztalak. Kb. 4 órát aludtál.
- Hát...nagyon köszönöm a segitséget! Bár nem nagyon emlékszem, mitől ájulhattam el.
Tekintete ekkor elkomorult.
- Angel, tudom még sok mindent nem értesz abból ami történik veled, és hidd el megkapod majd a válaszokat! De még nem állsz még rá készen!
Ez meg mit akart jelenteni? Értetlen tekintettel meredtem rá. Honnan tudja, hogy mi történik velem? Nagyon sok kérdés fogalmazódott meg bennem abban a pillanatban. Magam elé meredtem. Sarah egy kis idő után felállt.
- További szép napot! Vigyázz magadra! Hétfőn találkozunk! - köszönt el.
Bólintottam és néztem, ahogy kimegy a szobámból. Ez a lány nagyon-nagyon gyanús. Az ajtó csapódásakor kiugrottam az ágyból, és az ablakhoz léptem, nem törődve a fejembe szúró éles fájdalommal. Sarah éppen akkor lépett ki a kapun. Gyorsan magamra kaptam egy meleg pulcsit és lesiettem a lépcsőn. A zsebembe dugtam a bicskámat és kiléptem az ajtón. Ekkor megcsapott a hideg levegő. Megborzongtam. Fejembe húztam a kapucnit és követni kezdtem Saraht. Csak néhány lépéssel maradtam le mögötte. Végig az árnyékban haladtam és a földet néztem, hogy senki se tudjon felismerni. Sarah végül egy villánál állt meg. A környék ismerős volt.  A közelében lévő ház mögül figyeltem. Sarah fülelt. A házból baljós zajok hallatszottak. Sarah néhány másodperc múlva az ajtóhoz futott és belépett. Ekkor bújtam, hogy tüzetesebben megvizsgáljam a házat. A felismerés sokkolt. Ez Drake háza. Mégis mit keres itt Sarah? Meg kellett tudnom mi folyik a házban! Az ajtóhoz léptem. A kilincset néztem. Vajon mi vár rám benn a házban? Minek válok részévé, ha lenyomom ezt a kilincset? Ha válaszokat akarok, bemegyek! Megbánom még ezt a döntésemet?
Lenyomtam a kilincset és beléptem az ajtón. A látványtól kővé dermettem.
Drake kardot szegezett egy fiúra. Mind a kettejük hátán hatalmas denevér szárnyak voltak. A szárnyak végén éles pengék csillogtak. A sötétség lepelként vette körül őket. A fiú szeme vérvörös szinben pompázott, Draké viszont merő feketeség volt. Ez megrémisztett. Az egyetlen fény a házban Sarah volt akinek fénylett a teste. Ekkor vettem észre a fiú mellkasán húzódó mély vágást, melyből erősen szivárgott a vére. Sarah a kezét a fiú mellkasára helyezte és szemét behunyva koncentrált. A kezéből lángok csaptak fel. A fiú sebe már nem vérzett, kezdett meggyógyulni. A szám is tátva maradt. Hogyan csinálja. Ekkor Drake felmordult és meglenditette kardját. Sarah szinte időben ugrott alrébb, de igyis súrolta karját a sötét penge. Karjához kapva felsikoltott. Én ezt nem birom nézni. Drake meg akarja ölni a fiút és Saraht. De ez nem Drake volt. Nem nézhetem tétlenül. Drake újra lenditeni akarta kardját, de én odaugrottam és megfogtam karját. Belenéztem a feketeségbe, mely a szikrázó kékség helyén volt.  Összekapcsolódott a tekintetünk. Megszólaltam.
- Drake, ez nem te vagy! Hagyd őket békén! - hangom határozott volt. Szemben voltunk egymással. Nem szólaltunk meg, csak néztük egymást.
Majd Drake felmordult. Ellökött magától. Hátam a falnak csapódott. Felnyögtem a fájdalomtól. A lendülettől eltörtem egy vázát. Karomról vér csöpögött.  Egy nagyobb vágásból folyt a vér. Szemem könnybe lábadt. Drakere néztem. Kardját emelte. Rám nézett és arckifejezése megváltozott. A szeme újra kék lett. Kiejtette kezéből a kardot. Értetlenül nézett körbe. Mikor rám nézett tekintete aggódó volt. Közelebb lépett, de én hátráltam. Megállt. Féltem. Féltem, de nem tudtam, hogy tőle vagy a másik énjétől.
Felálltam, utoljára ránéztem. Egy könnycsepp futott végig az arcomon, és kifutottam az ajtón.

5.fejezet

Sziasztok! Itt is lenne az a következő rész. Reméljük tetszeni fog. Most már gyakrabban tudjuk valószínűleg hozni a részeket, mert túl vagyunk a felvételin meg a félévin is. Szurkoljatok a szóbelin! Jó olvasást! Várjuk a véleményeiteket!
Xx Stelly&Gréty

-Searaphina szemszöge-
Nagyon furcsa csak lábon járni. Borzalmasan kimerítő. Nem is értem, hogyan bírják ezt az emberek. Borzalmas tömeg volt az iskola folyosóján. Nem pakoltam be a szekrényembe, nem akartam még ezzel is bíbelődni. Szerencse, ha megtalálom a termet. Bementem a 114-es terembe. A tanár még sehol sem volt. Leültem egy üres helyre leghátul. Nem sokára a világtörténelem tanár is bejött. Harmincas éveiben járó férfi, nem az a kiköpött tanárnak való. Hiába, az én tanáraim nem így néztek ki, de ennyit bárki meg tudott állapítani. Elkezdődött az óra, tollam forgattam kezembe és kint zuhogó esőt néztem, mikor egy ajtó nyitódás riasztott fel révületemből. A barna, üvegberakásos ajtóra szegeztem tekintetem és lélegezni is elfelejtettem, szívem vad táncba kezdett. Nem az ajtó látványa fogott meg, hanem azé aki ott állt. Dommiel volt. Túl rossz fiú ahhoz, hogy időben érkezzen. A tanár közölte vele, hogy mivel az első napja nem kap késést. Felém tartott, végig tartottam vele a szemkontaktust. Közvetlen mellém telepedett le, amitől szívem még nagyobbat dobbant. De itt semmit sem tehettem. Halványan rám mosolygott és, ahogy leült térdemre rakta tenyerét, megszorította kicsit és úgy helyezkedett, hogy mások ezt a gesztusát ne láthassák. Meg akartam csókolni, mindennél jobban. Csak erre vágytam, követett ide. Ez annyira őrültség volt, és mégis annyira figyelmes. Hallottam a többiek gondolatait. Néhány lány Dom miatt hüledezett, amit meg is értek. Az egyik fiú a videójátékára gondolt, mások a tanárt és az iskolát szidták. Voltak akik semmire sem gondoltak csak bámultak a semmibe.
"Hogy aludtál?" Hallottam meg Dom hangját a fejemben. Önkéntelenül is elmosolyodtam, gyomromban pedig pillangók kezdtek vad táncukba.
"Hmm, tűrhető volt. Hiányzott, ahogy körém fonod védelmező karjaid. Nélküled nem érzem magam biztonságban, főleg nem itt Dom..." Válaszoltam neki, de nem néztem rá. Nem akartam egyikünk szívét sem fájdítani tiltott dolgokkal. Szorítása erősebb lett térdemen.
"Te is hiányoztál nekem. Őszintén, én semmit nem aludtam. A csillagokat néztem és rád gondoltam. Azokra a lopott csókokra, a titkos találkákra és a tiltott dolgokra. Nem érdekel már, ki lát meg minket édesem, nem akarom tovább titkolni szerelmünket. Azt akarom mindenki tudja, hogy a szívem és életem már a te kezedben van. El akarom kiáltani magam, hogy szeretlek. Szavakba akarom önteni minden lény előtt a szavakba önthetetlen szerelmem. Azt szeretném, ha szerelmünk örökre szólna, s senki és semmi ne tudna minket elválasztani..." Ajkamba haraptam és úgy éreztem magam, mint egy eper. Biztosra veszem, hogy úgy is nézhettem ki. Nagyon sokszor hallottam már számomra ilyen gyönyörű szavakat mondani, most viszont ez kétség kívül mindegyiket felülmúlta. Éreztem szavai mögött mély érzelmeit. Ha nem itt lettünk volna, meghatódva bújtam volna karjai közé és életem végig erős karjai közt maradtam volna, biztonságban.
-Miss Davis!-hallottam a tanár mély hangját. Igen, Sarah Davis lett az álnevem. Felkaptam a fejem és a tanárra néztem.-Mi lenne ha nem pirulna, hanem az óra anyagára figyelne?-szégyenemben majdnem elsüllyedtem. Mindenki odafordult. Dom megkereste a kezem és megfogta. Elakartam rántani, hogy a többiek ne láthassák, de nem engedte.
"Sea...minden rendben?" Tudom, hogy aggódott és nem pirulásom értette félre. Utáltam, ha mindenki engem néz. És az hogy hallottam hozzá gondolataikat még rosszabb volt. "Ne törödj velük." Kezdte simogatni hüvelykujjával kézfejem. Mindig megnyugtatott mikor ezt tette.
"Amit az előbb mondtál..."
"Azt teljes mértékig komolyan gondoltam." Szakított félbe és csak halványan mosolygott.  Visszafogtam pirulásom, vagyis próbáltam. Ezek a szavai örökre szívembe égtek. Az óra további részében nem beszélgettünk. Mikor megszólalt a csengő, mi azt jelezte az órának vége, elengedtem kezét, felálltam és bedobáltam cuccaimat a táskámba.
"Még találkozunk." Mindketten halványan mosolyogtunk. Megfordultam és az ajtóhoz sétáltam. Épp mielőtt kiléptem az ajtón válaszolt.
"Következő szünetben várlak a suli mögött, édesem. Nem bírom tovább  édes, puha ajkaid nélkül." Mosolyogva léptem ki a tanteremből. Fizika óra kövezkezett. Itt is leghátulra ültem, Dom pedig elém. Éreztem parfümje részegítő illatát. Ugyanilyen illatú otthoni párnám, és ha úgy vesszük egész ágyam is teljesen magába szívta. Lehajtottam a padra fejem, túl magas a hercegem hogy kilátszodjak mögülle.
"Élvezi ha zavarba hoz fenség?" Cukkoltam.
"Élvezi ha zavarba hozom hercegnő?" És tessék. El tudom képzelni milyen pimaszul mosolyog. Hát persze, hogy élvezte. "Tudja, sokféleképpen tudom elérni, hogy a kisasszony elpiruljon." Az ajkamba haraptam és legszívesebben a hasába boxoltam volna.
"Dooooom!" Nyafogtam, mire meghallottam halk kuncogását. Bele sem akartam gondolni mik járhattak a fejébe.
"Majd mutatok párat ha szeretné, csak hát nem akarom itt mindenki előtt, tudja nem minden módszerem esik a publikus kategóriába, és mivel tudom, hogy a kisasszonyt milyen könnyen zavarba lehet hozni akár egy érintéssel is, ezért külön alkalmat szentelek majd ennek, mikor osztozhat páratlan figyelmemben."  Ha így folytatja ma még megverem. Borzalmasabb volt mint máskor, nem mondom hogy nem tetszett, de nem itt kéne ezt játszani és főleg nem órán. Még az sem rendítette meg, hogy előző órán miatta kaptam. "Csak nem megint úgy fest, mint egy eper? Tudja mi a kedvenc gyümölcsöm hercegnő? A csokis eper, ezt pedig kettesben a legjobb elfogyasztani." Elmosolyodtam.
"Hagyd abba. Ne itt. Igérem bármikor és bárhol csinálhatod ezt, a sulin kívül."
"Mert talán tán fél attól, hogy mások meglátják milyen illetlen módon elpirult?" Húzta agyam nem is törödve kérésemmel.
"És az neked nem illetlen, hogy miket gondol fenséged?"
"Természetesen nem. Ezt nem látják és hallják mások." Nem is akarom tudni, hogyan vigyoroghatott. A csengő feloldozást adott, hogy elmenekülhessek piszkos kis játéka elől. Felálltam és hanyagul toltam székem helyére. "Ne feledje, az iskola mögött várom, hogy zavarba hozhassam." Kacsintott rám. Megforgattam szemeim, majd kisétáltam. Lyukas óránk volt. A táskám a szekrénybe raktam. Mikor becsuktam annak ajtaját Azrael pillantottam meg, nem hittem el, hogy őt látom, de mikor felém fordult megbizonyosodtam róla.
"Ha hozzá érsz a lányhoz megbánod, Searaphina!" Hallottam meg dühös, fenyegető és félelmet gerjesztő hangját. Félelmem nem támadt hála Domnak, de nyeltem egyet. Tudtam mikre képes és ez kicsit ijesztő volt. Elindultam a hátsó kijárat felé, amikor kiértem Domot pillantottam meg a falnak dőlve, karba font kézzel. Egyből megérezte, hogy történt valami. Odamentem hozzá, mire megfogta a kezem és odahúzott, ahol senki se láthat minket, de mi jól látjuk a hívatlan személyeket. Magához húzott és szorosan átölelt.
-Mi történt?-súgta fülembe. Sóhajtottam.
-Csak az öcséd...semmi extra csak közölte, hogy "Ha hozzáérsz a lányhoz, megjárod!".-ismételtem. Éreztem hogy szorosabb lesz a szorítása és hajamba puszil.
-Ha ő ér hozzád, megismerkedik a haragommal. Fogalma sincs még, hogy mire vagyok képes, de nagyon szívesen ismertetem vele "tehetségem"!-szorult ökölbe egyik keze. Elléptem tőle, végigsímitottam öklén és egy lágy csókot leheltem ajkaira. Lassan ellazította izmait és összekulcsolta kezünk.
-Nem kell őt bántanod, hiszen ő is csak parancsot teljesít úgy mint a te...
-Katonáim? Sea, életem soha sem kérném őket arra, hogy öljenek meg valakit, mert nekem nem szimpi az illető. Ők nem bábok akiket ide oda lehet ráncigálni. Én pedig nem vagyok az apám...-sóhajtotta.
-Tudom...-simítottam végig arcán.-Soha sem lennél képes bárkit is bántani.-tudtam, hogy így van. Mindenki fél tőle, de belül nem rideg.
-Csak azt, aki téged bánt. Én...-megfogta kezem és óvatosan közelebb húzott, ajkaink szinte összeértek.-...soha sem szeretnélek elveszteni. A szívem a kezedben életemmel együtt. Ha te meghalsz veled halok, ha sírsz veled sírok, ha pedig boldog vagy együtt örülök veled. Mondd, hogy soha sem hagysz el kedvesem. Mondd, hogy örökre együtt leszünk, és együtt legyőzünk mindent...-suttogta ajkaimra. Láttam a félelmet és a fájdalmat szemében. Hosszan és szenvedélyesen csókoltam válaszul. Soha sem tudnám bántani.
-Örökké...-suttogtam, mikor elváltunk. Újra csókért hajolt mikor egy csattanás zavart meg minket. Fém csattant az aszfalton. Ismerősen csengett ez a hang. Megfogtam Dom kezét és a hang irányába lopakodtunk, mikor megláttuk mi történt kishíjján lesokkoltam. Egy fekete hajú srác csókolt egy szőke lányt. A fiú mellett pedig egy kard volt, fekete markolat, ezüst, díszes penge. Egy démon kard. Azrael kardja. Azrael és...Harmony?! Dommiel pislogott párat, hátha csak rosszul látja, de ez teljes mértékig valóság volt.

4.fejezet

Jó olvasást!
Xx Stelly&Gréty

-Angel szemszöge-
Eljött a hétfő is. Már alig vártam, hogy valamivel kiverhessem a gondolataimból Drake Darkent. Egész hétvégén rajta járt az eszem.
Fáradtan indultam a gimibe. Mint mindig most is a folyosók tele voltak diákokkal. Tekintetemmel azonnal két legjobb barátnőmet kerestem. Hirtelen valaki erősen megfogta a kezemet és a szekrényekhez rántott.
- Áú-nyögtem, mikor hátam erősen a szekrénynek csapódott. - Szia Belle!- köszöntem barátnőmnek grimaszolva.
- Szióka! Bocsesz a hátad miatt, másképp nem vettél volna  észre! - magyarázkodott fülig érő mosollyal.
- Szia Angely drágám! - üdvözölt vidáman Caroline.
- Sziasztok!
- Drágim, mi van veled olyan nyúzodt vagy! - komolyodott el Carol és szemével vizslatott.
- Hová tűntél a pénteki buliból? - szállt be Belle is a faggatásomba.
Most nem tudom, hogy mit mondjak nekik. Ah, jobb ha elmondom nekik az igazat, mert úgyis rájönnének, hogy hazudok. Gyorsan behúztam őket a lány WC-be, úgyis van tíz percünk a csengetésig. Elmondtam nekik mindent Drakeről, a különös hugáról, és,  hogy nem emlékszem sok mindenre a buliból. Elámulva hallgattak.
- Te aztán nem vagy semmi, csajszi! - mondta tágranyilt szemekkel Carol.
- Azt a... Bárcsak a helyedben lettem volna, tuti lesmárolom a pasit! Én lettem volna Csipkerózsika, ő meg a herceg! - álmodozott Belle.
- Csak azt felejted el Belle, hogy Csipkerózsika  nem a full részegségtől ájult el.
Na erre mind a hárman felkacagtunk. Megkönnyebülve mentem órára. De nem tartott sokáig... 
A folyosón mintha Őt láttam volna meg. Megdermedtem és utána néztem, de az idegen már el is tűnt a kanyarban. Fura érzés keritett hatalmába.
Matekkal kezdtem.  A legutálatosabb tantárgy a gimiben. A matek tanárunk az egész suli legijesztőbb tanára. Hűvös, lenéző szempár, mogorva arc,  és folyton mindenkit kritizál és mindenkivel kiabál.  A tanár szerintem utálja az összes tanulót a világon. Ezért én minden matekórán próbáltam nem magamra vonni Mr. Mogorva tanár úr figyelmét. Már elkezdődött az óra, kész kínszenvedés. Az óramutatót bámultam, de alig akart megmozdulni. Ekkor kinyilt az ajtó, és belépett valaki terembe. Nem néztem a jövevényre, csak egyenesen a füzetemre, de hallottam amint a tanár úr mérgesen az idegenhez fordult.
- Hogy merészeli megzavarni az órámat- üvöltötte.
- Ez a 120-as terem? - kérdezte hűvösen egy ismerős hang.
- Ez az! Miért zavarod meg a matematika univerzumát, kedves fiatalember? - kérdezte leereszkedően Mr. Mogorva.
-Akkor jó helyre jöttem. - mondta flegmán. Erre többen felröhögtek, de a tanár szúrósan nézett rájuk igy gyorsan elhallgattak.Az ismeretlen leült a mellettem lévő üres helyre. Hozzáért a karja az enyémhez. Meleg borzongás futott végig a testemen. Éreztem tekintetét az arcomon. Önkéntelenül is elpirultam. Ekkor felpillantottam rá. Teljesen lesokkolt a látvány. Nem más ült mellettem mint Drake Darken. Ezt nem hiszem el! Kihúzódtam a pad szélére, és próbáltam odafigyelni a táblára, miközben engem nézett. A kicsöngetés megváltás volt számomra. Amilyen gyorsan csak tudtam kislisszoltam a teremből. Egy csomó kérdés kavargott a fejemben. Miért van itt Drake? Engem követne? Miért követne? Miért idegesit ennyire a jelenléte? Miért vonzódom hozzá, mikor nem is ismerem? Drakekel úgy látszik minden óránk közös, de azt nem értem, miért akar folyton a közelembe ülni! 
Szünetekben Carolékat kerestem, és végül ebédszünetben megtaláltam őket a szekrényeinknél. Átverekedtem magam egy csapat végzős gorillán és célba értem. Kifulladva mondtam nekik:
- Csajok el sem tudjátok képzelni mi történt!
- Uh...elhivott egy végzős a végzősök báljára? - jött lázba azonnal Belle. - Vagy uh..Luke Hamilton elkérte a telefonszámodat?
- Belle, állj le, hallgassuk meg Angelt! - szólt rá Carol locsi-fecsi barinőnkre.
- Itt van Ő! - mondtam ki minden kertelés nélkül.
A barátnőimnek leesett az álla, de nem rám néztek hanem fölém. Megfordultam. Drake állt ott. Szeme kék szikrákat szórt. Szó nélkül egy cetlit nyomott a kezembe:
" Órák után tornaterem mögött! Legyél ott!"
Az órákon nem nagyon tudtam figyelni. Csak Draken járt az eszem. Nem tudom, mit gondoljak.... 
Bellenek és Carolnak is megmutattam a cetlit. Ők azonnal lázba jöttek, hogy tuti elhiv randizni, meg minden. Hát...Egy csomó tanáccsal láttak el. Még el is játszották mit kell csinálnom...elhihetitek szétröhögtem magam rajtuk. 
A biztonság kedvéért gyorshivásra tettem a 911 számát, ki tudja  bármi megtörténhet. Egyre közeledett az órák vége és egyre többször éreztem a félelmet. Miért is félek Draketől?
Ő nagyon más, mint a többi srác. Kiszámithatatlan. A tekintete félelmet keltő, de mégis élettel teli, szikrázó.  De, ha félek tőle, miért vonzódom hozzá? Na ez itt a nagy dilemma. Fogalmam sincs. 
Órák után elköszöntem Caroléktől és a tornaterem felé vettem az irányt. Draket a falnak dőlve találtam. Amikor megpillantott elmosolyodott.
- Nem hittem, hogy el mersz eljönni!
- Talán, mert nem is vagyok olyan félénk, mint hiszed. - vágtam vissza. - Mit akarsz? 
- Beszélni szeretnék veled! -komorodott el Drake. 
- Hallgatom! 
Ellökte magát a faltól és olyan helyre állt, hol kevésbé volt látható. Az árnyék úgy fogta közre mintha csak vele született volna. Hivogatón intett, minden lépéssel félelmem egyre gyorsabban töltötte ki minden négyzetcentiméteremet. Szemében sötét ragyogás csillant. Semmi vidámság, semmi rejtett, titkos mosoly. Komolyság, átható és száraz komolyság. A levegőt szinte vágni lehetett köztünk. Tapintható volt a feszültség. Mikor oda értem, elkapta csuklóm és berántott a sötét leple alá. Közelebb hajolt, és furcsa érzés járt át. Mintha a sötét beszippantana. 
-Kötelességem van. És ez annak a hibája, aki ezt tette veled. Miért nem lehet minden normális? Mond miért?! Miért kell ezt csinálnom?!-láttam, ahogy keze ökölbe szorult mikor meg akart érinteni. Vissza húzta, ekkor pedig fémes hangot hallottam.-Tudom, hogy még nem érted miről beszélek. Nem is mondhatom el. Ideje lenne megtennem. Hissz ők megérdemlik, de te nem. Én...nem...nem tudom megtenni.-mintha szeme aranysárgán villant volna, majd ajka az ajkamhoz ért. Lágyan csókolt és a csattanás sem tudott kizökkenteni. Nem értettem semmit. Hirtelen egy kép jelent meg előttem, egy lány feküdt vérbe fagyva a puha hótakarón, felette pedig...Drake...?! Ijedten hátrálni kezdtem. Gyorsabban vettem a levegőt, és a szívem is gyorstáncot járt. Megbotlottam és hátra estem, valamibe bevertem a fejem, minden elsötétült.

3.fejezet/II.

Sziasztok! :)
Nem szeretnék sok mindent írni. Utólag is nagyon boldog és sikerekben gazdag 2016-ot kívánunk! Igérjük ezentúl megprobálunk sűrűbben hozni részeket. Nyugodtan nézzetekbe a másik blogomba is (50Shades). Szeretünk titeket és jó olvasást.
Xx Grét&Stell :* ;)

-Angel szemszöge-

Valaki végig simitott az arcomon, ezzel felébresztve mély álmomból. Nem akartam  kinyitni a szemem.  Hirtelen rossz érzés fogott el. Mintha hiányozna valami. Végül csak kitártam szemeimet, melyeket erős fény csapott meg. Nem ismertem fel a helyet ahol voltam. Nem emlékeztem semmire a tegnapból. Össze voltam zavarodva. Egy fiú ült velem szemben sötét démon szárnyakkal(csak mű volt, szerencsére). Kicsit megrémitett, de éreztem még érintése helyét. A fiúnak mélykék szemei, barna haja volt. Úgy nézett ki mintha most lépett volna ki egy divatújságból. Szivem hevesebben kezdett verni, azt akartam hogy megérintsen...
Gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot, kissé elpirultam.
- Hol vagyok? És te ki vagy? - kérdeztem azonnal a tárgyra térve. Úgy látszott meglepődött a kérdésemen.
- Hát nem emlékszel semmire? Mikor megráztam a fejem, ezzel nemleges választ adva, megnyugodva fújta ki a levegőt. Akkor mi történhetett tegnap?! Kérdőn néztem rá. Gyorsan megköszörülte torkát.
- Drake Darken vagyok. Jó barátja  a buli szervezőjének. Láttam, hogy sokat ittál és elájultál, igy mivel a barátnőid nem voltak olyan állapotban, hogy segithessenek, elhoztalak hozzám, Angel. - mondta.
Meglepődtem. Egy srácnál vagyok. Még hozzá elég jóképűnél. És tudja a nevem. Mit csináltam, hogy ezt kiérdemeltem. Elég fürkészőn nézett rám, ezért hagytam az agyalást.
- Öhmm...hát köszönök...ööö...mindent! - kellemetlenül éreztem magam a tekintetétől. Gyorsan felálltam, megszédültem, de mielőtt a padlónak csapódtam volna megfogta a derekam. Borzongás futott végig rajtam.
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze, csak egy kicsit megszédültem. - mosolyogtam rá. Visszahúzott az ágyra. A keze elképesztő forró volt. A melegség átjárta minden sejtemet. Jó érzés volt. Éreztem, hogy néz. Odafordultam hozzá. Tekintetünk összekapcsolódott. Sok minden volt a szemében. Megválaszolatlan kérdések, szégyenkezés, kétely, de legfőképpen sötét erő. Megijesztett, de egyben még jobban vonzott. Elszakitottam a tekintetem az övétől. És ekkor megláttam egy alakot, mely komolyan nézett minket. Hasonlitott Drakere. Gondolom a rokona.
- Mit keresel itt? - kérdezte hűvösen Drake felfigyelve a személyre.
- Apa mondta, hogy nézzek rád! Szerintem tudod miért! - vágott vissza a lány.
- Hát minden rendben ezt meg is mondhatod neki. Ha már rám bizta....hát akkor bizzon is bennem! Ne legyetek mindig a nyakamon!- szinte már kiabált. Ekkor észrevette, hogy még mindig ott vagyok.
- Angel, most hazaviszlek!- jelentette ki. - Rosiel te itt maradsz!
Szóval Rosiel, elég fura név, gondolom a huga. Felkaptam a táskám az ágy mellől és lementem az előszobába. Drake elment a kocsikulcsért. Mig én várakoztam Rosiel jelent meg mellettem. Nagyon gyors volt. Gúnyosan vigyorgott rám. És ennyit mondott:
- Elkapunk kislány...! - aztán kiszáguldott az ajtón. Megrökönyödve álltam. Ez meg mit akar jelenteni.
Hamarosan Drake is megjelent. Az autóban szótlanul ültünk. Mikor hozzánk értünk mindent megköszöntem mégegyszer és befutottam a házba. Fura a srác, fura a huga, fura már minden... Próbáltam elfeljteni, mindent ami ma történt.
Az ágyamra dobtam magam és a gondolataimat kizárva elaludtam. Az álmaimban újra és újra megjelent Drake és nem hagyott nyugton.

-Drake szemszöge-

-Miért kell csak így rámtörni? Tudod mi az a magánszféra hugocskám?-huppantam le a kanapéra.
-Nem veszed komolyan a feladatod és apa...
-Apa?! Mindig csak apa! Ha ő akar tőllem valamit ne téged küldjön! Unom már h rohadtul nem bíztok bennem! Eddig úgy volt hogy kicsit ismerjem meg és férközzek a bizalmába.-vágtam közbe.
-De nem azt mondta hogy hozd fel magadhoz! Nem azt hogy szeress bele!-vágott vissza.
-Ide figyelj!-álltam fel és közelítettem felé.- Neked semmi közöd ahoz hogy mit csinálok. Nem vagy az anyám, apa pedig ne futárokat küldözgessen hanem jöjjön ide maga! Menj haza és panaszold el neki h a te drága Azrael báttyád megbántott és őt is szídta.-ütöttem a falba közvetlen mellette. Megrezzent, de most nem érdekelt. Utáltam hogy nem bíznak meg bennem. Rosiel nem igazán úgy reagált ahogy más lányok tették volna, a félelem pillanatok alatt tűnt el tekintetéből. Megragadta karom és mélyen a szemembe nézett. Mintha több ezer voltott vezettek volna belém. A földre rogytam. Túl váratlanul ért támadása, máskor kivédem. Végig futott egésztestemen. Felszisszentem. Nem engedett el, egyre erősebben folytatta.
-Na ide figyelj te seggfej! Fogalmad sincs mi van otthon. Megtámadtak minket! Fel fogtad?! Az angyalok! Nem ok nélkül vagyok itt, nekem sincs ínyemre apa ugráltatása, de nem tudott kit küldeni akire valamennyire hallgatsz te makacs majom! Kössz a kérdést, jól vagyok! Én jól...-gyengült szorítása ezzel a feszültség is bőröm alatt.-Anya viszont. Azrael...megsebesült. Két napot adtak neki hogy rendbe jöjjön különben...-elcsuklott a hangja és egy könnycsepp folyt végig arcán. Leráztam magamról, letöröltem a könnyét és magamhoz szorítottam.
-Renbe fog jönni. Tudod hogy erős. Mindig meggyógyult.-nyugtattam. Ez tényleg így volt. Mindig erősnek mutatta magát még ha borzalmas fájdalmai is voltak. Küzdött és mindig meggyógyult.
-Azrael...-suttogta.
-Hmm?-pusziltam hajába.
-Egy angyalkarddal sebesítették meg...-zokogott fel. Mindannyian tudtuk, hogyha valakit egy angyalkarddal sebeznek meg közülünk az végzetes lehet. Nagyot nyeltem és probáltam erős lenni. Ha tehetném vissza mennék és mellette lennék, de sajnos nem tehetem. Bármit megadnék csak, hogy mellette lehessek. Egy démonnak is lehetnek érzései.
-Shh, semmi baj Rosi, semmi baj. Ebből is felépül.-magammal is próbáltam ezt elhihetni, kisebb sikerrel.
-Biztos...?-éreztem könnycseppjeit melkasomnál amik a polómat áztatták.
-Teljesen biztos.-simogattam a hátát.-Erős és ti ott vagytok neki apával meg Dommal. Belőlletek erőt meríthet.
-Itt szeretnék maradni...-szipogta. Ez teljességgel lehetetlen. Fiatal még ehez. Nem is értem miért nem az öcsém jött, Dommiel.
-Tudom Rosi, de nem maradhatsz. Veszélyes és anya mellett a helyed.
-Akkor csak ma éjszaka.-könyörgő volt hangja.
-Legyen, de csak éjszakára. Reggel én magam viszlek vissza.-adtam be derekam. Belemosolygott polómba és szorosabban ölelt.
-Köszönöm.-bele pusziltam hajába majd felkaptam és felvittem. Éreztem rajta hogy fáradt. Lefektettem. Mellé ültem, betakartam és az arcát simogattam. Furcsa érzés tört rám míg néztem az arcát. Angel. Villant szemem elé neve. Oly' selymes a bőre és annyira ártatlan. Ma megbizonyosodtam róla, hogy ő az akit keresek. Nem szabadna rá gondolnom, főlleg nem így. Meg kell ölnöm. Oldalamon lévő kardhoz kaptam. Ezzel a karddal. A leghatalmasabb démonkarddal. Végig simítottam markolatán és arra gondoltam hogy szíve előtt tartom kardom. Zokogva könyörög, hogy ne öljem meg. De nekem muszály megtennem, a saját és a magunk érdekében. Könny folyik végig gyönyörű arcán és kék szeme félelemmel telt. Ez olyan mintha egy ártatlan kisnyulat probálnék megölni azért mert nem olyan amiennek akarják mások, pedig ő nem is tehet róla. Nem ő akarta hogy így legyen. Védtelen és így nem tisztességes megölni. Elfordítom fejem és feljebb emelem kardom hogy belé döffhessem, de nem megy. Nem tudom megtenni. Inkább én öletem meg magam, hogy nem tettem meg. Mikor feleszmélek Rosiel már édesen szuszog mellettem. Adok egy puszit homlokára majd halkan kimegyek és becsukom a szoba ajtaját. Lemegy és leülök a kanapéval szembe. Még mindig ott a pokroc amit ráterítettem. Újra akarom érinteni, érezni azt a különös és kellemes érzést. Sóhajtottam, felálltam. A pokrocót ott hagyva felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyba. A plafont bámultam még egy darabig majd az álom magával ragadott. Álmomban ŐT láttam...