8.fejezet

-Searaphina szemszöge-
Félelmetes, és várfagyasztó síkoltással ébredtem álmomból.
-Shh, itt vagyok. Semmi baj, itt vagyok.-ölelt magához egy erős és biztonságot nyújtó kar. Hangja most mégis oly' félelmetesen és sötéten hangzott, hogy el akartam húzodni. Mikor kinyitottam szemem megpillantottam Domot.-Csak én vagyok. Sea, édesem. Jól vagy?-suttogta.
Amint meggyőzödtem róla, hogy tényleg ő az zokogva borultam mellkasára. Szorosan húzott magához és hátam simogatta.
-Dom...-zokogtam fel. Mire hajamba puszilt. Egy dalt kezdett dudolni halkan az éjszakában. Úgy hatott rám mint emberekre a nyugtató, de szemem lehunyni akkor sem mertem. Féltem, hogy vissza tér. Ez nem csak egy rémálom volt, ebben biztos voltam. -Mi rémített meg ennyire?-sugta fülembe majd folytatta nyugalmat árasztó dallamát. Mélyen belélegeztem illatát. Egy puszit hagytam csupasz mellkasán és halkan kezdtem beszélni, mintha bárki más is halhatná kettőnkön kívűl.
-Láttam egy démont...Nem emberi alakban volt. Soha sem láttam még azelőtt, félelmetesebb volt bármelyikőtöknél. Erős, oly' sötét mely a képzeletet is felül múlja. Szeme furcsán szikrázott, karja sem olyan mint a tiétek. Sokkal hatalmasabb, félelmet parancsoló és mérhetetlen tiszteletet. Furcsa erőt áradt belőlle, túl nagy erő. Felém közelített, színte suhant. Fegyverét felém tartotta, egyenesen szívemhez. A neved kiáltottam, de te nem voltál sehol. Csak ő létezett és a sötétség. Talán a kettő egy és ugyanaz volt. Furcsa ősi nyelven suttogott valamit, nem értettem mégis hátborzongató volt.  Hirtelen döfte szívembe a kardot...-megint felzokogtam. Dommiel dudolássa hirtelen halt el. Szíve gyorsabb ütemet vett fel és szorítása lehetetlenül de erősebb lett.
-Beliel!-préselte ki a nevet fogai közt. A hideg is kirázott e név hallatán. A szüleim gyilkosa. Dommiel apja. A leghatalmasabb démon.-Direkt csinálja. Meg akar rémiszteni. Azt akarja, hogy rettegj...a fajtánktól...-nyelt egy nagyot majd egy tincset a fülem mögé helyezett.-...tőlem...
-De miért? Nem tudja, hogy...nem tudhatja. Azrael nem mondja el neki, megigérte.-kétségbe esetten néztem rá. Szemeiben a dűh aranysárga lángját láttam.
-Nem ő volt. Valaki más. Nem tudom ki, de ha kiderítem biztosra veheti, hogy nem lesz több alkalma ilyenre.-elhalgatott és a szobára túl halk csend telepedett. Csak egészen halk lélegzet vételeink hallatszottak. Az álom magával akart rántani de nem hagytam neki.  Túlságosan is féltem Belieltől. Nem akarom látni miket tenne még, és nem velem....hanem Dommal. Felemelte fejem államnál és lágyan megcsókolt míg másik kezével továbbra is erősen tartott. Egy zörejt hallottam majd kivágodott az ajtó, felsikoltottam és szorosabban bújtam Domhoz.
-Semmi baj, csak Azrael az.-rá nézett.- Mit akarsz?
-Tudja. Nem én mondtam el neki, de tudja és azt mondta nem fogja hagyni, hogy Searaphina éljen.-csukta be az ajtót és ült le mellénk az ágyra. Engem nézett.
-Tudom.-felelte egyszerűen Dom.
-Honnan?-nem nézett rá, mintha hozzám beszélt volna. "Mond el neki. Bizhatsz benne. Megigérem kedvesem." Hallottam Dommiel nyugtató hangját elmémben. Erőt vettem magamon majd elmeséltem ugyanazt mint Domnak. Csöndben és figyelmesen hallgatta.
- Tudod mit kell tenned bátyám. Nem fog le állni. Ez még csak a kezdet.-újjabb borzongás futott végig rajtam.
-Nem! Felejtsd el!-parancsoló volt hangja, és sötétséggel teli.
-Dommiel, ha nem teszed meg baja eshet.
-Nem! Itt vagyok és nem hagyom! Ha nem vagyok itt akkor eshet baja!-mindkét karját körém fonta.
-Vigyáznék rá. Nem hagynám, hogy baja essen. De ha mellette maradsz hamarabb megtalálja...sajnálom, de meg kell tenned.-suttogta majd rám nézett újra. Akadozott és mély sóhajtást hallatott Dom.
-Bízol benne?-tudtam, hogy tőllem kérdi és ezzel egyidőben kinyújtotta felém Azrael a kezét tenyérrel felfelé. Nem tudtam először mit feleljek, de aztán kis tétovázás után bólintottam és belehelyeztem kezemet tenyerébe. Megfogta és oda húzott magához. Átölelt, nem volt olyan mintha Dom ölelne, de rossz sem volt.
-Rendben...-csak ennyit mondott majd egy puszit adott arcomra és átölelt mindkettőnket.
Nem tudom mikor aludhattam el, de nem jött újjabb kínzó rémálom. Fény szűrödött be a szobába. Reggel volt. Szerencsére hétvég így nincs suli. Mikor az ablakhoz néztem egy férfit láttam kirévedni a semmibe, de nem Ő volt. Megfordult, biztosan megérezte pillantásom.
-Máris felkeltél? Elég korán van még.-indult felém majd leült az ágy szélére közvetlen mellém.
-Dom...?-kérdeztem félve válaszától.
-Muszáj volt...sajnálom...-suttogta és magához húzott. Könnyek áztatták arcom.-Nem lesz semmi baja. Tud magára vigyázni, én pedig vigyázok rád. Nem álmodtál semmi rosszat utánna, mert nem engedtem, hogy bejusson az álmaidba és Ő sem hagyta. Itt volt veled amig fel nem kelt a nap.-suttogta hajamba. És hátam simogatta. Ugyanazt a dalt dudolta, mint éjszaka Dom. Ő még sem tudott megnyugtatni. Nem a dalnak ereje. Dommiel tudott belecsempészni egy biztonság érzetet mi senki másnak sem sikerült.
-Hova ment...?-suttogtam erőtlenül.
-Nem tudom pontosan, de messze van. Minnél messzebb van tőlled annál nagyobb biztonságban vagy.-homlokon puszilt, és lassan könnyeim is kezdtek csillapodni. A fájdalom amit a szivemben éreztem mégsem tudott enyhülni. Most értettem meg milyen az mikor elveszitjük azt a valakit aki az életünket jelenti. A nap hátra levő részét a közeli erdőben töltöttem, ahova amióta itt vagyok Dommal kijártunk. A tisztás közepén ültem a hideg fűben és az eget néztem hátha meglátom a fekete szárnyakat. Hiába, hiába mennyi időt töltöttem ott, nem láttam meg a szárnyakat. Hideg rázott és zokogás folytogatott. A gondolatok amik a fejemben cikáztak csak rosszabbá tették a helyzetet. Kétségbe esetten probáltam hívni. Nem válaszolt gondolataimra és hisztérikus kiáltásaimra sem bukkant elő egy fa mögül. A köd leszállt és lassan sötétség borult az erdőre mi körül ölelt. Teli hold világított rám, s gyűrűm megcsillant fényében. Melegedni kezdett a fény hatására. Lépteket hallottam az avarban. Nem tudtam ki avagy mi az, de nem is érdekelt. Nem tudott semmi sem megijeszteni. Most nem. Legugolt mellém és átkarolta vállam, magához vont. Nem kellett oda néznem, hogy tudjam Azrael volt az. Szótlanul nézte ő is az eget. Nem tudom meddig maradhattunk így, idő érzékem elveszett.
-Olyan gyönyörű.-szólalt meg halkan. Felé fordultam és értetlenül néztem.-Jól van na, nem csak a bátyámnak van lelke. Ha akarod elmegyek veled ruhát vásárolni, vagy ami még rosszabb cipőt is csak mosolyogj kérleeeeeeeeeeeeek.-vigyorgott rám, mire elnevettem magam halkan és a vállára hajtottam fejem.-Köszönöm. Ki lettem volna herélve ha nem mosolyognál.-kapott fel. Átvágtunk az erdőn és vissza vitt a házba. Lerakott az ágyba, lefeküdt velem szembe, a karom simogatta. Gyorsan elnyomott az álom. Az édeskés ugyanakkor keserű álom.

7.fejezet/II.

Mondtam, hogy gyors leszek😉 Ehhez is kaptok zenét. Jó olvasást Drágáim.😘

(Zene)

-Drake szemszöge-
Nem bírtam uralkodni érzéseimen. A düh szétáradt testemben. Már nem éreztem mást csak haragot és a gyűlölet. Nem számított semmi. Egyedül a Bosszú. Meg kell ölnöm őt!
Behunytam a szemem.
Átváltoztam. Mikor kinyitottam, a szobában a fény nem szűrődött be. Elnyelte a sötétség.  A démonszárnyaim árnyékként vettek körül. A szobába még bejutó napfény megcsillant hegyes pengéimen.  Éreztem a bennem égő energiát. Tudtam, ellenfelem halálra van ítélve. A leghatalmasabb démont senki sem győzheti le! Kardommal Domnak rontottam. Dom szemében az aggodalom szikráját véltem felfedezni. Ettől gúnyosan elmosolyodtam, kimutatva ezzel hegyes szemfogaimat. Felnevettem. Imádom, ha valaki fél, főleg ha tőlem. Lenéztem. Kardom megjelent a kezemben. Koncentráltam. Hirtelen felkaptam a fejem és Domnak támadtam. A bennem élő szörnyeteg feléledt és átvette az irányitást. A kard épp nyakának csapódott volna, ha nem gyorsak a reflexei. Átváltozott ő is. Fekete démonszárnyait támadó állásba helyezte. Elmosolyodtam. Most kezdődik az igazi mulatság. A szárnyam pengéivel felé hasitottam, háritotta. Felrepültem magasra a talajtól. Onnan küldtem neki az energiagömböket. Visszatámadott. Ügyesen kikerültem azokat. Eltalálta a csillárt. A repülő üvegszilánkok a húsomba martak. Felmordultam és egy jól célzott energianyalábbal eltaláltam.  A falnak csapódott és megtántorodott. Gyorsan mellette termedtem. Kardom az oldalába szúrtam.  Verejték csurgott végig az arcán. Még csak játszok vele, mint macska az egérrel. Kihúztam és kardom hegyével felemeltem az állát.
- Mi az utolsó kivánságod öcsi? - kérdeztem.
- Ez!- mondta és a tőre a combomba repült. Felorditottam a fájdalomtól. Dom kigördült oldalra és talpra ugrott. Nekem támadt. Minden támadását háritottam, de az utolsónál megjelent kezében egy második penge, mellyel a karomba vágott. Felüvöltöttem, karomból sötét vér folyt. Hirtelen támadással kardommal végigszántottam a mellkasán. Odakapott és a földre zuhant. A vére folyóként bugyogott elő a vágásból. Elvigyorodtam ellenségem vesztesége láttán. Sosem veszitek!
Ekkor berontott az ajtón az angyal. Felsikoltott, mikor meglátta a földön haldokló Domot. Nem volt eszméleténél.  A lány testéből hatalmas energia robbant, ami a falhoz taszitott. Felmordultam dühömben. A fénylő lány már ellenségem mellett volt. Odasuhantam és Domra szegeztem a kardom. Rájuk vicsorogtam. Gerlepár. Az angyal Domot akarta védeni.  A lány a kezét Dommiel mellkasára helyezte. A kezéből lángok csaptak fel. Áh, ez Seraphina...arkangyal! Élvezet lesz megölni Rafael kis hugicáját! Felmordultam, mikor megláttam gyógyulni Dom sebét. Meglenditettem a kardom, hogy végezzek az arkangyallal. Majdnem időben ugrott el, de csak majdnem. A karjából vörös vér folyt. Felkiáltott a fájdalomtól. Élvezet nézni, ahogy szenved "szegény", de ideje véget vetni a szenvedéseinek. Újra lecsapni készültem a kardommal, de egy lány megfogta a karom. Mélyen a szemébe néztem.  Nem ismertem fel. Mély levegőt vett és határozottan, hűvös hangon megszólalt.
- Drake ez nem te vagy! Hagyd őket békén!-mondta. Hangja édesen, dallamosan csengett. A szivem felmelegedett egy pillanatra, de a végén újra megfagyott. Csak néztem gyönyörű szép szikrázó szemét. Lelkembe mart a sötétség. Ez a lány nem állhat az utamba! Nem, most nem! Ellöktem magamtól a lányt, aki hangosan a falhoz csapódott. Épp lenditettem a kardom, mikor találkozott a tekintetünk. Szemében félelmet láttam, karjáról vér csöpögött. A szivem összeszorult. A szemem szorosan összeszoritottam és megborzongtam. Talpam alatt újra éreztem a talajt. Kinyitottam a szemem. Ekkor megláttam Seraphinát, miközben gyógyitja Domot. A falnál pedig Angelt. Angel! Mit keres itt? Tekintete félelmet tükrözött. Karjáról vér csöpögött. Léptem felé egy lépést. Hátrált. Megálltam. Fél tőlem! Mindent elszúrtam! Fájt, hogy igy látom. A szemembe nézett. Egy könnycsepp futott végig az arcán, majd kifutott az ajtón. Utána iramodtam.
- Angel! Várj....kérlek! - kiáltottam.
De ő addigra már eltűnt Los Angeles sötét utcáin.

7.fejezet/I.

Na itt is lenne a következő rész. Tudom, tudom nagyon rövid, de talán holnap vagy még ma este fent lesz a második fele. Jó olvasást!
Xx Stelly&Gréty

(Zene)

-Dommiel szemszöge-
Hangosan csaptam be magam után az ajtót. Azrael szemében a harag szikrái játszottak. Ledobta magát a kanapéra; és lábát a feket, füstős üvegasztalra rakta.
-Na, mond csak bátyuskám! Prédikálj nekem! Mert te rohadtul jobban tudsz mindent, de egy angyallal kavarsz. Bár senki nem tudja még és nem is fogja, mert holnap reggel már vérbefagyva lesz pihe puha kis ágyában az én drágaságomal szívében.-forgatta meg ujjai közt gyermeki játékosággal tőrjét, egy gonosz mosoly kiséretében. Minden izmom megfeszült, ahogy Sea jelent meg előttem. Az adrenalin hulláma söpört végig rajtam. Ökölbe szorult kezem és egy szempillantás alatt előtte termettem. Mindenerőmmel arcába ütöttem öklömmel. Felszakadt a szemöldöke és szivárogni kezdett belölle a vér. Felakart állni, de vissza löktem. Elővettem kardom, és nyakához tartottam
-Egy senki vagy! Még egy csajt sem tudsz megölni! Ha nem megyek oda gerincre vágod ahelyett, hogy a szívébe döfted volna a tőröd. -csavartam ki kezéből fegyverét.- De te inkább smárolgatod és tapizod.-forrt bennem a düh.
-Nem én hazudok egy egész nép szemébe! Egyántalán felfogtad ennek mekkora jelentősége van?! Nem vételten ölte meg apánk az apjukat. Erre az eddigi legnagyobb hadvezér bele szeret egy olyan "hercegnőbe" akit mindennél jobban gyülölnie kéne. Nem az én nyakamhoz kéne ezt a pengét szorítanod. Meg kell ölnöd, vagy én teszem meg. Akadályoz a "munkámban", neked pedig elveszi az eszed. Dommiel lassan olyan vagy mint ők, undorító és bátortalan.-kissé meglepett nyugodtsága, bár tudtam bármelyik pillanatban támadhat.
-Ne merj a közelébe menni!-préseltem ki a szavakat fogaim közt. Erősebben nyomtam hozzá kardom. Felszisszent, mire közelebb hajoltam.-Inkább a saját dolgoddal törödj öcsém. Te sem szeretnéd hogy az angyalal való kis incidensedről apánk hallana, nem de? És jegyezd meg, az én dolgomhoz pedig semmi közöd sincs.-Ellökött magától, a falnak estem, de mire oda ért felpatantam. Ő is átváltozott, kardja pedig kezében ékeskedett. Időben kaptam fel enyém, hogy kivédhessem a támadást.
-Ha csak úgy megy hát veled is véguek! El árulod a fajod! Elárulsz, s tönkre teszel minket. Apánk parancsa ellen szegülsz. Kitaszított leszel kit már a pokol sem fogad vissza soha. Több ezer évnyi nemzedékre hozol szégyent!-nyomta erősebben felém a pengét. Erősen tartottam.
-Megcsókoltad!-taszítottam rajta egyet. Ezt kihasználva lefegyverezett és a földre lökött majd felém magasodott. Egyik lábával tartotta karom egyhelyben. Nem tudtam arrébb menni. A kardon megcsillant a napfénye, majd egy ördögi vigyor keretében szívem felé emelte.
-Nem vagy a báttyán!-Kiáltotta. Éreztem ahogy a penge mellkasomba vág. Majd egy csapodást hallottam, láttam ahogy Azraelt arébb löki valaki. Letérdelt mellém és egyből felismertem, hát persze, ezer angyal és ember közül is felismerném. Kirántotta a tört mellkasomból és zokogva rakta rá tenyereit. Homályosan még láttam ahogy öcsém felébk ront.
-Sea...-suttogtam majd elsötétült minden.

6. Fejezet

Sziasztok! 

Itt van az újabb rész! Remélem tetszik! Írjatok véleményt, kommenteljetek! További szép hetet! Lazuljatok egy kicsit mi is azt tesszük! 

Puszi

Stelly&Gréty

-Angel szemszöge-

A szobámban ébredtem. Fogalmam sincs, hogyan kerültem oda. Szememet bántotta az ablakomon beáramló napfény. Fejemre húztam a takarót. Hogy lehettem ilyen hülye , hogy bedőltem neki?! De még mindig átjárt csókjának érzése. Még mindig égett a testem, égett a lelkem.   A csók lágy volt és édes, mintha az összes érzelmét belesűrítette volna. Újra és újra lejátszottam fejemben a pillanatot. Nem tudtam szabadulni a rám törő érzésektől. Egy szó, egy mondat jelent meg a gondolataim között, amely egyre csak egyre lebegett szemeim előtt:
" Szeretlek". Nem akartam elfogadni, de igy volt. Tényleg beleszerettem. Beleszerettem egy olyan férfiba akit alig ismerek, vagy mégis... Egyszerre minden száguldozni kezdett a szemem előtt. Kiskorom emlékképei voltak. A fiú a játszótérről, a fiú az általánosból aki csak egy hónapot volt velünk, a fiú 9.ben aki megmentett a végzősöktől. Ugyanaz az igéző szempár...ugyanaz az ember. A felismerés villámként hasitott belém. Drake az egész életem része volt. Akkor hogy-hogy nem emlékeztem eddig? Gondolataimból léptek zaja zökkentett ki. A szobám ajtajában egy ismeretlen világos barna hajú lány jelent meg.
- Szia Angel! Már azt hittem átalszod a napot! Sarah vagyok. - köszönt mosolyogva.
- Hogy...- Próbáltam felülni, de a fejembe hasitó éktelen fájdalomtól visszahanyatlottam. Szinte világitó zöld szemével aggódóan nézett.
- Mindjárt jövök, hozok fájdalomcsillapitót! - kezembe nyomta a gőzölgő teát és a konyhába rohant. Kedvesnek tűnik. Ez nekem egy kicsit gyanús. Vajon mit akarhat tőlem?
Sarah visszajött egy aspirinnel.
- Tessék! Vedd be! - mondta és leült az ágyam szélére. Tettem amit mondott.
- Köszönöm! - a bögrét az éjjeli szekrényre tettem. - Hogy kerültem haza?
- A tornaterem mögött találtalak meg eszméletlenül. A telefonodban benne volt a cimed,  igy hazahoztalak. Kb. 4 órát aludtál.
- Hát...nagyon köszönöm a segitséget! Bár nem nagyon emlékszem, mitől ájulhattam el.
Tekintete ekkor elkomorult.
- Angel, tudom még sok mindent nem értesz abból ami történik veled, és hidd el megkapod majd a válaszokat! De még nem állsz még rá készen!
Ez meg mit akart jelenteni? Értetlen tekintettel meredtem rá. Honnan tudja, hogy mi történik velem? Nagyon sok kérdés fogalmazódott meg bennem abban a pillanatban. Magam elé meredtem. Sarah egy kis idő után felállt.
- További szép napot! Vigyázz magadra! Hétfőn találkozunk! - köszönt el.
Bólintottam és néztem, ahogy kimegy a szobámból. Ez a lány nagyon-nagyon gyanús. Az ajtó csapódásakor kiugrottam az ágyból, és az ablakhoz léptem, nem törődve a fejembe szúró éles fájdalommal. Sarah éppen akkor lépett ki a kapun. Gyorsan magamra kaptam egy meleg pulcsit és lesiettem a lépcsőn. A zsebembe dugtam a bicskámat és kiléptem az ajtón. Ekkor megcsapott a hideg levegő. Megborzongtam. Fejembe húztam a kapucnit és követni kezdtem Saraht. Csak néhány lépéssel maradtam le mögötte. Végig az árnyékban haladtam és a földet néztem, hogy senki se tudjon felismerni. Sarah végül egy villánál állt meg. A környék ismerős volt.  A közelében lévő ház mögül figyeltem. Sarah fülelt. A házból baljós zajok hallatszottak. Sarah néhány másodperc múlva az ajtóhoz futott és belépett. Ekkor bújtam, hogy tüzetesebben megvizsgáljam a házat. A felismerés sokkolt. Ez Drake háza. Mégis mit keres itt Sarah? Meg kellett tudnom mi folyik a házban! Az ajtóhoz léptem. A kilincset néztem. Vajon mi vár rám benn a házban? Minek válok részévé, ha lenyomom ezt a kilincset? Ha válaszokat akarok, bemegyek! Megbánom még ezt a döntésemet?
Lenyomtam a kilincset és beléptem az ajtón. A látványtól kővé dermettem.
Drake kardot szegezett egy fiúra. Mind a kettejük hátán hatalmas denevér szárnyak voltak. A szárnyak végén éles pengék csillogtak. A sötétség lepelként vette körül őket. A fiú szeme vérvörös szinben pompázott, Draké viszont merő feketeség volt. Ez megrémisztett. Az egyetlen fény a házban Sarah volt akinek fénylett a teste. Ekkor vettem észre a fiú mellkasán húzódó mély vágást, melyből erősen szivárgott a vére. Sarah a kezét a fiú mellkasára helyezte és szemét behunyva koncentrált. A kezéből lángok csaptak fel. A fiú sebe már nem vérzett, kezdett meggyógyulni. A szám is tátva maradt. Hogyan csinálja. Ekkor Drake felmordult és meglenditette kardját. Sarah szinte időben ugrott alrébb, de igyis súrolta karját a sötét penge. Karjához kapva felsikoltott. Én ezt nem birom nézni. Drake meg akarja ölni a fiút és Saraht. De ez nem Drake volt. Nem nézhetem tétlenül. Drake újra lenditeni akarta kardját, de én odaugrottam és megfogtam karját. Belenéztem a feketeségbe, mely a szikrázó kékség helyén volt.  Összekapcsolódott a tekintetünk. Megszólaltam.
- Drake, ez nem te vagy! Hagyd őket békén! - hangom határozott volt. Szemben voltunk egymással. Nem szólaltunk meg, csak néztük egymást.
Majd Drake felmordult. Ellökött magától. Hátam a falnak csapódott. Felnyögtem a fájdalomtól. A lendülettől eltörtem egy vázát. Karomról vér csöpögött.  Egy nagyobb vágásból folyt a vér. Szemem könnybe lábadt. Drakere néztem. Kardját emelte. Rám nézett és arckifejezése megváltozott. A szeme újra kék lett. Kiejtette kezéből a kardot. Értetlenül nézett körbe. Mikor rám nézett tekintete aggódó volt. Közelebb lépett, de én hátráltam. Megállt. Féltem. Féltem, de nem tudtam, hogy tőle vagy a másik énjétől.
Felálltam, utoljára ránéztem. Egy könnycsepp futott végig az arcomon, és kifutottam az ajtón.

5.fejezet

Sziasztok! Itt is lenne az a következő rész. Reméljük tetszeni fog. Most már gyakrabban tudjuk valószínűleg hozni a részeket, mert túl vagyunk a felvételin meg a félévin is. Szurkoljatok a szóbelin! Jó olvasást! Várjuk a véleményeiteket!
Xx Stelly&Gréty

-Searaphina szemszöge-
Nagyon furcsa csak lábon járni. Borzalmasan kimerítő. Nem is értem, hogyan bírják ezt az emberek. Borzalmas tömeg volt az iskola folyosóján. Nem pakoltam be a szekrényembe, nem akartam még ezzel is bíbelődni. Szerencse, ha megtalálom a termet. Bementem a 114-es terembe. A tanár még sehol sem volt. Leültem egy üres helyre leghátul. Nem sokára a világtörténelem tanár is bejött. Harmincas éveiben járó férfi, nem az a kiköpött tanárnak való. Hiába, az én tanáraim nem így néztek ki, de ennyit bárki meg tudott állapítani. Elkezdődött az óra, tollam forgattam kezembe és kint zuhogó esőt néztem, mikor egy ajtó nyitódás riasztott fel révületemből. A barna, üvegberakásos ajtóra szegeztem tekintetem és lélegezni is elfelejtettem, szívem vad táncba kezdett. Nem az ajtó látványa fogott meg, hanem azé aki ott állt. Dommiel volt. Túl rossz fiú ahhoz, hogy időben érkezzen. A tanár közölte vele, hogy mivel az első napja nem kap késést. Felém tartott, végig tartottam vele a szemkontaktust. Közvetlen mellém telepedett le, amitől szívem még nagyobbat dobbant. De itt semmit sem tehettem. Halványan rám mosolygott és, ahogy leült térdemre rakta tenyerét, megszorította kicsit és úgy helyezkedett, hogy mások ezt a gesztusát ne láthassák. Meg akartam csókolni, mindennél jobban. Csak erre vágytam, követett ide. Ez annyira őrültség volt, és mégis annyira figyelmes. Hallottam a többiek gondolatait. Néhány lány Dom miatt hüledezett, amit meg is értek. Az egyik fiú a videójátékára gondolt, mások a tanárt és az iskolát szidták. Voltak akik semmire sem gondoltak csak bámultak a semmibe.
"Hogy aludtál?" Hallottam meg Dom hangját a fejemben. Önkéntelenül is elmosolyodtam, gyomromban pedig pillangók kezdtek vad táncukba.
"Hmm, tűrhető volt. Hiányzott, ahogy körém fonod védelmező karjaid. Nélküled nem érzem magam biztonságban, főleg nem itt Dom..." Válaszoltam neki, de nem néztem rá. Nem akartam egyikünk szívét sem fájdítani tiltott dolgokkal. Szorítása erősebb lett térdemen.
"Te is hiányoztál nekem. Őszintén, én semmit nem aludtam. A csillagokat néztem és rád gondoltam. Azokra a lopott csókokra, a titkos találkákra és a tiltott dolgokra. Nem érdekel már, ki lát meg minket édesem, nem akarom tovább titkolni szerelmünket. Azt akarom mindenki tudja, hogy a szívem és életem már a te kezedben van. El akarom kiáltani magam, hogy szeretlek. Szavakba akarom önteni minden lény előtt a szavakba önthetetlen szerelmem. Azt szeretném, ha szerelmünk örökre szólna, s senki és semmi ne tudna minket elválasztani..." Ajkamba haraptam és úgy éreztem magam, mint egy eper. Biztosra veszem, hogy úgy is nézhettem ki. Nagyon sokszor hallottam már számomra ilyen gyönyörű szavakat mondani, most viszont ez kétség kívül mindegyiket felülmúlta. Éreztem szavai mögött mély érzelmeit. Ha nem itt lettünk volna, meghatódva bújtam volna karjai közé és életem végig erős karjai közt maradtam volna, biztonságban.
-Miss Davis!-hallottam a tanár mély hangját. Igen, Sarah Davis lett az álnevem. Felkaptam a fejem és a tanárra néztem.-Mi lenne ha nem pirulna, hanem az óra anyagára figyelne?-szégyenemben majdnem elsüllyedtem. Mindenki odafordult. Dom megkereste a kezem és megfogta. Elakartam rántani, hogy a többiek ne láthassák, de nem engedte.
"Sea...minden rendben?" Tudom, hogy aggódott és nem pirulásom értette félre. Utáltam, ha mindenki engem néz. És az hogy hallottam hozzá gondolataikat még rosszabb volt. "Ne törödj velük." Kezdte simogatni hüvelykujjával kézfejem. Mindig megnyugtatott mikor ezt tette.
"Amit az előbb mondtál..."
"Azt teljes mértékig komolyan gondoltam." Szakított félbe és csak halványan mosolygott.  Visszafogtam pirulásom, vagyis próbáltam. Ezek a szavai örökre szívembe égtek. Az óra további részében nem beszélgettünk. Mikor megszólalt a csengő, mi azt jelezte az órának vége, elengedtem kezét, felálltam és bedobáltam cuccaimat a táskámba.
"Még találkozunk." Mindketten halványan mosolyogtunk. Megfordultam és az ajtóhoz sétáltam. Épp mielőtt kiléptem az ajtón válaszolt.
"Következő szünetben várlak a suli mögött, édesem. Nem bírom tovább  édes, puha ajkaid nélkül." Mosolyogva léptem ki a tanteremből. Fizika óra kövezkezett. Itt is leghátulra ültem, Dom pedig elém. Éreztem parfümje részegítő illatát. Ugyanilyen illatú otthoni párnám, és ha úgy vesszük egész ágyam is teljesen magába szívta. Lehajtottam a padra fejem, túl magas a hercegem hogy kilátszodjak mögülle.
"Élvezi ha zavarba hoz fenség?" Cukkoltam.
"Élvezi ha zavarba hozom hercegnő?" És tessék. El tudom képzelni milyen pimaszul mosolyog. Hát persze, hogy élvezte. "Tudja, sokféleképpen tudom elérni, hogy a kisasszony elpiruljon." Az ajkamba haraptam és legszívesebben a hasába boxoltam volna.
"Dooooom!" Nyafogtam, mire meghallottam halk kuncogását. Bele sem akartam gondolni mik járhattak a fejébe.
"Majd mutatok párat ha szeretné, csak hát nem akarom itt mindenki előtt, tudja nem minden módszerem esik a publikus kategóriába, és mivel tudom, hogy a kisasszonyt milyen könnyen zavarba lehet hozni akár egy érintéssel is, ezért külön alkalmat szentelek majd ennek, mikor osztozhat páratlan figyelmemben."  Ha így folytatja ma még megverem. Borzalmasabb volt mint máskor, nem mondom hogy nem tetszett, de nem itt kéne ezt játszani és főleg nem órán. Még az sem rendítette meg, hogy előző órán miatta kaptam. "Csak nem megint úgy fest, mint egy eper? Tudja mi a kedvenc gyümölcsöm hercegnő? A csokis eper, ezt pedig kettesben a legjobb elfogyasztani." Elmosolyodtam.
"Hagyd abba. Ne itt. Igérem bármikor és bárhol csinálhatod ezt, a sulin kívül."
"Mert talán tán fél attól, hogy mások meglátják milyen illetlen módon elpirult?" Húzta agyam nem is törödve kérésemmel.
"És az neked nem illetlen, hogy miket gondol fenséged?"
"Természetesen nem. Ezt nem látják és hallják mások." Nem is akarom tudni, hogyan vigyoroghatott. A csengő feloldozást adott, hogy elmenekülhessek piszkos kis játéka elől. Felálltam és hanyagul toltam székem helyére. "Ne feledje, az iskola mögött várom, hogy zavarba hozhassam." Kacsintott rám. Megforgattam szemeim, majd kisétáltam. Lyukas óránk volt. A táskám a szekrénybe raktam. Mikor becsuktam annak ajtaját Azrael pillantottam meg, nem hittem el, hogy őt látom, de mikor felém fordult megbizonyosodtam róla.
"Ha hozzá érsz a lányhoz megbánod, Searaphina!" Hallottam meg dühös, fenyegető és félelmet gerjesztő hangját. Félelmem nem támadt hála Domnak, de nyeltem egyet. Tudtam mikre képes és ez kicsit ijesztő volt. Elindultam a hátsó kijárat felé, amikor kiértem Domot pillantottam meg a falnak dőlve, karba font kézzel. Egyből megérezte, hogy történt valami. Odamentem hozzá, mire megfogta a kezem és odahúzott, ahol senki se láthat minket, de mi jól látjuk a hívatlan személyeket. Magához húzott és szorosan átölelt.
-Mi történt?-súgta fülembe. Sóhajtottam.
-Csak az öcséd...semmi extra csak közölte, hogy "Ha hozzáérsz a lányhoz, megjárod!".-ismételtem. Éreztem hogy szorosabb lesz a szorítása és hajamba puszil.
-Ha ő ér hozzád, megismerkedik a haragommal. Fogalma sincs még, hogy mire vagyok képes, de nagyon szívesen ismertetem vele "tehetségem"!-szorult ökölbe egyik keze. Elléptem tőle, végigsímitottam öklén és egy lágy csókot leheltem ajkaira. Lassan ellazította izmait és összekulcsolta kezünk.
-Nem kell őt bántanod, hiszen ő is csak parancsot teljesít úgy mint a te...
-Katonáim? Sea, életem soha sem kérném őket arra, hogy öljenek meg valakit, mert nekem nem szimpi az illető. Ők nem bábok akiket ide oda lehet ráncigálni. Én pedig nem vagyok az apám...-sóhajtotta.
-Tudom...-simítottam végig arcán.-Soha sem lennél képes bárkit is bántani.-tudtam, hogy így van. Mindenki fél tőle, de belül nem rideg.
-Csak azt, aki téged bánt. Én...-megfogta kezem és óvatosan közelebb húzott, ajkaink szinte összeértek.-...soha sem szeretnélek elveszteni. A szívem a kezedben életemmel együtt. Ha te meghalsz veled halok, ha sírsz veled sírok, ha pedig boldog vagy együtt örülök veled. Mondd, hogy soha sem hagysz el kedvesem. Mondd, hogy örökre együtt leszünk, és együtt legyőzünk mindent...-suttogta ajkaimra. Láttam a félelmet és a fájdalmat szemében. Hosszan és szenvedélyesen csókoltam válaszul. Soha sem tudnám bántani.
-Örökké...-suttogtam, mikor elváltunk. Újra csókért hajolt mikor egy csattanás zavart meg minket. Fém csattant az aszfalton. Ismerősen csengett ez a hang. Megfogtam Dom kezét és a hang irányába lopakodtunk, mikor megláttuk mi történt kishíjján lesokkoltam. Egy fekete hajú srác csókolt egy szőke lányt. A fiú mellett pedig egy kard volt, fekete markolat, ezüst, díszes penge. Egy démon kard. Azrael kardja. Azrael és...Harmony?! Dommiel pislogott párat, hátha csak rosszul látja, de ez teljes mértékig valóság volt.

4.fejezet

Jó olvasást!
Xx Stelly&Gréty

-Angel szemszöge-
Eljött a hétfő is. Már alig vártam, hogy valamivel kiverhessem a gondolataimból Drake Darkent. Egész hétvégén rajta járt az eszem.
Fáradtan indultam a gimibe. Mint mindig most is a folyosók tele voltak diákokkal. Tekintetemmel azonnal két legjobb barátnőmet kerestem. Hirtelen valaki erősen megfogta a kezemet és a szekrényekhez rántott.
- Áú-nyögtem, mikor hátam erősen a szekrénynek csapódott. - Szia Belle!- köszöntem barátnőmnek grimaszolva.
- Szióka! Bocsesz a hátad miatt, másképp nem vettél volna  észre! - magyarázkodott fülig érő mosollyal.
- Szia Angely drágám! - üdvözölt vidáman Caroline.
- Sziasztok!
- Drágim, mi van veled olyan nyúzodt vagy! - komolyodott el Carol és szemével vizslatott.
- Hová tűntél a pénteki buliból? - szállt be Belle is a faggatásomba.
Most nem tudom, hogy mit mondjak nekik. Ah, jobb ha elmondom nekik az igazat, mert úgyis rájönnének, hogy hazudok. Gyorsan behúztam őket a lány WC-be, úgyis van tíz percünk a csengetésig. Elmondtam nekik mindent Drakeről, a különös hugáról, és,  hogy nem emlékszem sok mindenre a buliból. Elámulva hallgattak.
- Te aztán nem vagy semmi, csajszi! - mondta tágranyilt szemekkel Carol.
- Azt a... Bárcsak a helyedben lettem volna, tuti lesmárolom a pasit! Én lettem volna Csipkerózsika, ő meg a herceg! - álmodozott Belle.
- Csak azt felejted el Belle, hogy Csipkerózsika  nem a full részegségtől ájult el.
Na erre mind a hárman felkacagtunk. Megkönnyebülve mentem órára. De nem tartott sokáig... 
A folyosón mintha Őt láttam volna meg. Megdermedtem és utána néztem, de az idegen már el is tűnt a kanyarban. Fura érzés keritett hatalmába.
Matekkal kezdtem.  A legutálatosabb tantárgy a gimiben. A matek tanárunk az egész suli legijesztőbb tanára. Hűvös, lenéző szempár, mogorva arc,  és folyton mindenkit kritizál és mindenkivel kiabál.  A tanár szerintem utálja az összes tanulót a világon. Ezért én minden matekórán próbáltam nem magamra vonni Mr. Mogorva tanár úr figyelmét. Már elkezdődött az óra, kész kínszenvedés. Az óramutatót bámultam, de alig akart megmozdulni. Ekkor kinyilt az ajtó, és belépett valaki terembe. Nem néztem a jövevényre, csak egyenesen a füzetemre, de hallottam amint a tanár úr mérgesen az idegenhez fordult.
- Hogy merészeli megzavarni az órámat- üvöltötte.
- Ez a 120-as terem? - kérdezte hűvösen egy ismerős hang.
- Ez az! Miért zavarod meg a matematika univerzumát, kedves fiatalember? - kérdezte leereszkedően Mr. Mogorva.
-Akkor jó helyre jöttem. - mondta flegmán. Erre többen felröhögtek, de a tanár szúrósan nézett rájuk igy gyorsan elhallgattak.Az ismeretlen leült a mellettem lévő üres helyre. Hozzáért a karja az enyémhez. Meleg borzongás futott végig a testemen. Éreztem tekintetét az arcomon. Önkéntelenül is elpirultam. Ekkor felpillantottam rá. Teljesen lesokkolt a látvány. Nem más ült mellettem mint Drake Darken. Ezt nem hiszem el! Kihúzódtam a pad szélére, és próbáltam odafigyelni a táblára, miközben engem nézett. A kicsöngetés megváltás volt számomra. Amilyen gyorsan csak tudtam kislisszoltam a teremből. Egy csomó kérdés kavargott a fejemben. Miért van itt Drake? Engem követne? Miért követne? Miért idegesit ennyire a jelenléte? Miért vonzódom hozzá, mikor nem is ismerem? Drakekel úgy látszik minden óránk közös, de azt nem értem, miért akar folyton a közelembe ülni! 
Szünetekben Carolékat kerestem, és végül ebédszünetben megtaláltam őket a szekrényeinknél. Átverekedtem magam egy csapat végzős gorillán és célba értem. Kifulladva mondtam nekik:
- Csajok el sem tudjátok képzelni mi történt!
- Uh...elhivott egy végzős a végzősök báljára? - jött lázba azonnal Belle. - Vagy uh..Luke Hamilton elkérte a telefonszámodat?
- Belle, állj le, hallgassuk meg Angelt! - szólt rá Carol locsi-fecsi barinőnkre.
- Itt van Ő! - mondtam ki minden kertelés nélkül.
A barátnőimnek leesett az álla, de nem rám néztek hanem fölém. Megfordultam. Drake állt ott. Szeme kék szikrákat szórt. Szó nélkül egy cetlit nyomott a kezembe:
" Órák után tornaterem mögött! Legyél ott!"
Az órákon nem nagyon tudtam figyelni. Csak Draken járt az eszem. Nem tudom, mit gondoljak.... 
Bellenek és Carolnak is megmutattam a cetlit. Ők azonnal lázba jöttek, hogy tuti elhiv randizni, meg minden. Hát...Egy csomó tanáccsal láttak el. Még el is játszották mit kell csinálnom...elhihetitek szétröhögtem magam rajtuk. 
A biztonság kedvéért gyorshivásra tettem a 911 számát, ki tudja  bármi megtörténhet. Egyre közeledett az órák vége és egyre többször éreztem a félelmet. Miért is félek Draketől?
Ő nagyon más, mint a többi srác. Kiszámithatatlan. A tekintete félelmet keltő, de mégis élettel teli, szikrázó.  De, ha félek tőle, miért vonzódom hozzá? Na ez itt a nagy dilemma. Fogalmam sincs. 
Órák után elköszöntem Caroléktől és a tornaterem felé vettem az irányt. Draket a falnak dőlve találtam. Amikor megpillantott elmosolyodott.
- Nem hittem, hogy el mersz eljönni!
- Talán, mert nem is vagyok olyan félénk, mint hiszed. - vágtam vissza. - Mit akarsz? 
- Beszélni szeretnék veled! -komorodott el Drake. 
- Hallgatom! 
Ellökte magát a faltól és olyan helyre állt, hol kevésbé volt látható. Az árnyék úgy fogta közre mintha csak vele született volna. Hivogatón intett, minden lépéssel félelmem egyre gyorsabban töltötte ki minden négyzetcentiméteremet. Szemében sötét ragyogás csillant. Semmi vidámság, semmi rejtett, titkos mosoly. Komolyság, átható és száraz komolyság. A levegőt szinte vágni lehetett köztünk. Tapintható volt a feszültség. Mikor oda értem, elkapta csuklóm és berántott a sötét leple alá. Közelebb hajolt, és furcsa érzés járt át. Mintha a sötét beszippantana. 
-Kötelességem van. És ez annak a hibája, aki ezt tette veled. Miért nem lehet minden normális? Mond miért?! Miért kell ezt csinálnom?!-láttam, ahogy keze ökölbe szorult mikor meg akart érinteni. Vissza húzta, ekkor pedig fémes hangot hallottam.-Tudom, hogy még nem érted miről beszélek. Nem is mondhatom el. Ideje lenne megtennem. Hissz ők megérdemlik, de te nem. Én...nem...nem tudom megtenni.-mintha szeme aranysárgán villant volna, majd ajka az ajkamhoz ért. Lágyan csókolt és a csattanás sem tudott kizökkenteni. Nem értettem semmit. Hirtelen egy kép jelent meg előttem, egy lány feküdt vérbe fagyva a puha hótakarón, felette pedig...Drake...?! Ijedten hátrálni kezdtem. Gyorsabban vettem a levegőt, és a szívem is gyorstáncot járt. Megbotlottam és hátra estem, valamibe bevertem a fejem, minden elsötétült.

3.fejezet/II.

Sziasztok! :)
Nem szeretnék sok mindent írni. Utólag is nagyon boldog és sikerekben gazdag 2016-ot kívánunk! Igérjük ezentúl megprobálunk sűrűbben hozni részeket. Nyugodtan nézzetekbe a másik blogomba is (50Shades). Szeretünk titeket és jó olvasást.
Xx Grét&Stell :* ;)

-Angel szemszöge-

Valaki végig simitott az arcomon, ezzel felébresztve mély álmomból. Nem akartam  kinyitni a szemem.  Hirtelen rossz érzés fogott el. Mintha hiányozna valami. Végül csak kitártam szemeimet, melyeket erős fény csapott meg. Nem ismertem fel a helyet ahol voltam. Nem emlékeztem semmire a tegnapból. Össze voltam zavarodva. Egy fiú ült velem szemben sötét démon szárnyakkal(csak mű volt, szerencsére). Kicsit megrémitett, de éreztem még érintése helyét. A fiúnak mélykék szemei, barna haja volt. Úgy nézett ki mintha most lépett volna ki egy divatújságból. Szivem hevesebben kezdett verni, azt akartam hogy megérintsen...
Gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot, kissé elpirultam.
- Hol vagyok? És te ki vagy? - kérdeztem azonnal a tárgyra térve. Úgy látszott meglepődött a kérdésemen.
- Hát nem emlékszel semmire? Mikor megráztam a fejem, ezzel nemleges választ adva, megnyugodva fújta ki a levegőt. Akkor mi történhetett tegnap?! Kérdőn néztem rá. Gyorsan megköszörülte torkát.
- Drake Darken vagyok. Jó barátja  a buli szervezőjének. Láttam, hogy sokat ittál és elájultál, igy mivel a barátnőid nem voltak olyan állapotban, hogy segithessenek, elhoztalak hozzám, Angel. - mondta.
Meglepődtem. Egy srácnál vagyok. Még hozzá elég jóképűnél. És tudja a nevem. Mit csináltam, hogy ezt kiérdemeltem. Elég fürkészőn nézett rám, ezért hagytam az agyalást.
- Öhmm...hát köszönök...ööö...mindent! - kellemetlenül éreztem magam a tekintetétől. Gyorsan felálltam, megszédültem, de mielőtt a padlónak csapódtam volna megfogta a derekam. Borzongás futott végig rajtam.
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze, csak egy kicsit megszédültem. - mosolyogtam rá. Visszahúzott az ágyra. A keze elképesztő forró volt. A melegség átjárta minden sejtemet. Jó érzés volt. Éreztem, hogy néz. Odafordultam hozzá. Tekintetünk összekapcsolódott. Sok minden volt a szemében. Megválaszolatlan kérdések, szégyenkezés, kétely, de legfőképpen sötét erő. Megijesztett, de egyben még jobban vonzott. Elszakitottam a tekintetem az övétől. És ekkor megláttam egy alakot, mely komolyan nézett minket. Hasonlitott Drakere. Gondolom a rokona.
- Mit keresel itt? - kérdezte hűvösen Drake felfigyelve a személyre.
- Apa mondta, hogy nézzek rád! Szerintem tudod miért! - vágott vissza a lány.
- Hát minden rendben ezt meg is mondhatod neki. Ha már rám bizta....hát akkor bizzon is bennem! Ne legyetek mindig a nyakamon!- szinte már kiabált. Ekkor észrevette, hogy még mindig ott vagyok.
- Angel, most hazaviszlek!- jelentette ki. - Rosiel te itt maradsz!
Szóval Rosiel, elég fura név, gondolom a huga. Felkaptam a táskám az ágy mellől és lementem az előszobába. Drake elment a kocsikulcsért. Mig én várakoztam Rosiel jelent meg mellettem. Nagyon gyors volt. Gúnyosan vigyorgott rám. És ennyit mondott:
- Elkapunk kislány...! - aztán kiszáguldott az ajtón. Megrökönyödve álltam. Ez meg mit akar jelenteni.
Hamarosan Drake is megjelent. Az autóban szótlanul ültünk. Mikor hozzánk értünk mindent megköszöntem mégegyszer és befutottam a házba. Fura a srác, fura a huga, fura már minden... Próbáltam elfeljteni, mindent ami ma történt.
Az ágyamra dobtam magam és a gondolataimat kizárva elaludtam. Az álmaimban újra és újra megjelent Drake és nem hagyott nyugton.

-Drake szemszöge-

-Miért kell csak így rámtörni? Tudod mi az a magánszféra hugocskám?-huppantam le a kanapéra.
-Nem veszed komolyan a feladatod és apa...
-Apa?! Mindig csak apa! Ha ő akar tőllem valamit ne téged küldjön! Unom már h rohadtul nem bíztok bennem! Eddig úgy volt hogy kicsit ismerjem meg és férközzek a bizalmába.-vágtam közbe.
-De nem azt mondta hogy hozd fel magadhoz! Nem azt hogy szeress bele!-vágott vissza.
-Ide figyelj!-álltam fel és közelítettem felé.- Neked semmi közöd ahoz hogy mit csinálok. Nem vagy az anyám, apa pedig ne futárokat küldözgessen hanem jöjjön ide maga! Menj haza és panaszold el neki h a te drága Azrael báttyád megbántott és őt is szídta.-ütöttem a falba közvetlen mellette. Megrezzent, de most nem érdekelt. Utáltam hogy nem bíznak meg bennem. Rosiel nem igazán úgy reagált ahogy más lányok tették volna, a félelem pillanatok alatt tűnt el tekintetéből. Megragadta karom és mélyen a szemembe nézett. Mintha több ezer voltott vezettek volna belém. A földre rogytam. Túl váratlanul ért támadása, máskor kivédem. Végig futott egésztestemen. Felszisszentem. Nem engedett el, egyre erősebben folytatta.
-Na ide figyelj te seggfej! Fogalmad sincs mi van otthon. Megtámadtak minket! Fel fogtad?! Az angyalok! Nem ok nélkül vagyok itt, nekem sincs ínyemre apa ugráltatása, de nem tudott kit küldeni akire valamennyire hallgatsz te makacs majom! Kössz a kérdést, jól vagyok! Én jól...-gyengült szorítása ezzel a feszültség is bőröm alatt.-Anya viszont. Azrael...megsebesült. Két napot adtak neki hogy rendbe jöjjön különben...-elcsuklott a hangja és egy könnycsepp folyt végig arcán. Leráztam magamról, letöröltem a könnyét és magamhoz szorítottam.
-Renbe fog jönni. Tudod hogy erős. Mindig meggyógyult.-nyugtattam. Ez tényleg így volt. Mindig erősnek mutatta magát még ha borzalmas fájdalmai is voltak. Küzdött és mindig meggyógyult.
-Azrael...-suttogta.
-Hmm?-pusziltam hajába.
-Egy angyalkarddal sebesítették meg...-zokogott fel. Mindannyian tudtuk, hogyha valakit egy angyalkarddal sebeznek meg közülünk az végzetes lehet. Nagyot nyeltem és probáltam erős lenni. Ha tehetném vissza mennék és mellette lennék, de sajnos nem tehetem. Bármit megadnék csak, hogy mellette lehessek. Egy démonnak is lehetnek érzései.
-Shh, semmi baj Rosi, semmi baj. Ebből is felépül.-magammal is próbáltam ezt elhihetni, kisebb sikerrel.
-Biztos...?-éreztem könnycseppjeit melkasomnál amik a polómat áztatták.
-Teljesen biztos.-simogattam a hátát.-Erős és ti ott vagytok neki apával meg Dommal. Belőlletek erőt meríthet.
-Itt szeretnék maradni...-szipogta. Ez teljességgel lehetetlen. Fiatal még ehez. Nem is értem miért nem az öcsém jött, Dommiel.
-Tudom Rosi, de nem maradhatsz. Veszélyes és anya mellett a helyed.
-Akkor csak ma éjszaka.-könyörgő volt hangja.
-Legyen, de csak éjszakára. Reggel én magam viszlek vissza.-adtam be derekam. Belemosolygott polómba és szorosabban ölelt.
-Köszönöm.-bele pusziltam hajába majd felkaptam és felvittem. Éreztem rajta hogy fáradt. Lefektettem. Mellé ültem, betakartam és az arcát simogattam. Furcsa érzés tört rám míg néztem az arcát. Angel. Villant szemem elé neve. Oly' selymes a bőre és annyira ártatlan. Ma megbizonyosodtam róla, hogy ő az akit keresek. Nem szabadna rá gondolnom, főlleg nem így. Meg kell ölnöm. Oldalamon lévő kardhoz kaptam. Ezzel a karddal. A leghatalmasabb démonkarddal. Végig simítottam markolatán és arra gondoltam hogy szíve előtt tartom kardom. Zokogva könyörög, hogy ne öljem meg. De nekem muszály megtennem, a saját és a magunk érdekében. Könny folyik végig gyönyörű arcán és kék szeme félelemmel telt. Ez olyan mintha egy ártatlan kisnyulat probálnék megölni azért mert nem olyan amiennek akarják mások, pedig ő nem is tehet róla. Nem ő akarta hogy így legyen. Védtelen és így nem tisztességes megölni. Elfordítom fejem és feljebb emelem kardom hogy belé döffhessem, de nem megy. Nem tudom megtenni. Inkább én öletem meg magam, hogy nem tettem meg. Mikor feleszmélek Rosiel már édesen szuszog mellettem. Adok egy puszit homlokára majd halkan kimegyek és becsukom a szoba ajtaját. Lemegy és leülök a kanapéval szembe. Még mindig ott a pokroc amit ráterítettem. Újra akarom érinteni, érezni azt a különös és kellemes érzést. Sóhajtottam, felálltam. A pokrocót ott hagyva felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyba. A plafont bámultam még egy darabig majd az álom magával ragadott. Álmomban ŐT láttam...