2.fejezet

Sziasztok! Fhu, hát ebbe a részbe rengeteg energiát fektettünk. Remélem tetszeni fog, és nem sokára jozzuk a következőt. Kérlek adjatok valami jelet, hogy tetszett vagy valami, és ne féljetek feliratkozni oldalt olvasónak. Nagyon jól esne ha tudnánk, hogy hányan vagytok (ha vagytok). Nem szaporítom a szavakat tovább. Jó olvasást!
Xx Stelly&Gréty

-Seraphina szemszöge-

Mint minden éjszaka ma is kint álltam az erkélyen és a csillagokat néztem. Olyannyira gyönyörűek. Igézőek, akárcsak a tűz tánca. Vártam rá. Ironikus, hogy az éj sötét leple alatt érkezzen. Oly sötétség van ide kint mint ő benne. Soha sem éreztem ezt. Olyan különös, hogy pont iránta érzem. A hideg korlátot markolásztam, borzongás futott végig rajtam, ezen még a bennem lakozó tűz sem tudott volna segíteni. Ez az éjszaka túl hideg és sejtelmes volt. Nem ijedek már meg a sötéttől, a félelem nem tudott már többé felülkerekedni rajtam.
-Seraphina...-éreztem hűvös leheletét nyakamon. Szívem hevesebben kezdett verni. Melegség járt át. Tökéletesen ismertem ezt a sötét, és csábító hangot. Szembe fordultam vele. Végig simitott hideg kezével arcomon majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
-Hiányoztál.-suttogta.
-Te is nekem.-kulcsoltuk össze ujjainkat. Bementünk a szobámba. A hűvös szellő meglebegtette a függönyt. Ez az este más volt. Az ágyon feküdtünk. Mindennap ugyanazt csinálunk, vele mégsem lehet megunni. Lágyan simogatta hajam miközben beszélgettünk. 
-Seraphina.-lehelte.
-Mondd.-döntöttem mellkasának fejem.
-Tudod ki az a Harmony?
-Miért?-furcsa volt, hogy egy angyalról kérdez. Soha sem tette. 
-Mert veszélyt jelent ránk.-kérdőn néztem rá.-Tudom az angyalok dolga lenne, de...-sóhajtott.-Azraelnek meg kell ölnie.-nyeltem egy nagyot.
-Dommiel...őt nem ölhetitek meg. -suttogtam olyan halkan ahogy csak tudtam. 
-Miért? Tudom hogy valami kis hülye fontos angyal, de miért ne tehetnénk?
- Van vele kapcsolatban egy legenda. Egyszer régen Harmony volt a legerősebb arkangyal, akit már születésekor beválasztottak a tanácsba. Benne meg volt a sötétség és a fény teljes harmóniában. Uralta őket, az erejüket.  Mind a két faj felett hatalma volt. De még mielőtt megtanulhatta volna a képességei használatát egy démon megölte. Mert csak a legerősebb démon képes megölni. Ez akkor Beliel volt, Azrael apja. Halálakor megjövendölte, hogy ezer év múlva leke egy kiválasztottba fog költözni és sokkal erősebb lesz, mint amilyen ő lett volna. De nem lesz tisztában hatalmával. El tudja majd pusztitani az angyalokat vagy démonokat. Vagy békét hozni a két faj közé. Azt is mondta, hogy megérezzük, hogyha eljön a kiválasztott ideje. Figyelj, tudod hogyha bárki más lenne nem érdekelne, de ő igen. Ha békét tudna hozni a fajtáink közé akkor többé nem kéne titkolóznunk, és minden normális lenne. Egy ideje érezzük hogy valami készülődik, Dom...igazat mondott. Mi talán meg tudnánk akadályozni, hogy a két taj birtokolhassa és megtanithatnánk a hatalma használatára és megvédhetnénk. És ha elég erős lesz, akkor békét kötettne az angyalok és démonok között. És együtt megcsinálhatnánk, persze ha te is akarod.-néztem mélyen a szemébe. Teljesen fekete volt neki, most mégis sárga csillogás jelent meg benne. Elgondolkodott.
- Az jem lehet. Nekünk Azrael a vezérünk. - szinte már kiabált. Előjött benne a démoni énje. Szeme tejesen feketévé vált.
-Shh...még meghall valaki.- simitottam végig az arcán. Ez mindig megnyugtatja.- Dom, kérlek csak ne bántsátok.-kérleltem. Kis idő múlva megszólalt. A szeme aranylóan világitott.
- Megpróbálok tenni valamit, hogy ne öljék meg a kislányt, de nem igérhetek semmit. 
-Köszönöm.-csókoltam meg érzékien.  Hevesen visszacsókolt. Tudtam, hogy nem tudnék nélküle élni. Ő mutatta meg nekem nem csak fizikailag van tűz, hanem a lelkünkben, szivünkben is. Kitöltötte bennem az ürességet. Még soha senki iránt nem éreztem ilyen érzést. Szeretem. Kiváltam a csókból és vállára hajtottam a fejem. Csak feküdtem a karjai közt és mellkasát cirógattam mit egy fekete póló takart. Végig simitott a kezemen lévő hegen. Még hetekkel ezelőtt Azrael okozta a szárnya végén található kaszákkal. Felszisszentem.
-Annyira sajnálom Seraphina...ha ott vagyok ez...-tapasztottam be a száját egy csókkal. 
-Ha ott vagy és látják, hogy megvédsz akkor már egyikünk sem élne.-csókoltam meg újra.
-Azért sajnálom.-újra végig simitott a hosszanti sebemen és lehelt rá egy csókot, fájt de jó érzés volt, hogy ilyen gyengéd. Nem érdekelt, hogy szabályt szegünk. Semmilyen szabály nem érdekelt. - Ez nagyon veszélyes vállalkozás! De kell valaki melléd. - kacsintott.  Felnevettem és szorosan öleltem. Ebben a pillanatban én voltam a kegboldogabb a világon. Egyszerűen szerettem! A démonok nem olyanok, mint amilyennek gondolták őket. Nekik is vannak érzéseik. Nem szikla szobrok. Tudom, hogy ölt már, tudom miket tett, de nem érdekel. Elfogadom őt olyannak amilyen, mert nekem igy tökéletes. Teljesen elrabolta a szívem. Neki adtam, ő pedig vigyáz rá. Szorosabban fonta körém karjait, úgy ölelt, mintha én lennék már csak kibe kapaszkodhat.
-Szeretlek.-suttogtam mellkasába.
-Én még jobban.-puszilt hajamba. Lassan kerített hatalmába az álom. Egy varázslatos világban jártam, hol teljesen egymáséi lehettünk. Nem kellett bujkálnunk. Hangosan is kimondhattuk, hogy szeretjük a másikat. Boldogok voltunk, teljesen boldogok. 
-Seraphina!-ébrezgetett valaki. Mikor kinyitottam a szemem Gábriel állt előttem. Szívem hangosan kalapált, kicsit megnyugodtam amikor megbizonyosodtam róla, hogy Dommiel már nincs itt.-Várunk a nagyterembe! Siess!-mondta, majd kiment. Felkeltem és felöltöztem, majd kiléptem a szobámból és a nagyterem felé vettem az irányt.  Már megint miért hivták össze a gyűlést? Két angyal harcos állt az ajtó előtt. Biccentettek majd beengedtek. Mikor beléptem mindenki  elhallgatott.
-Húgocskám.-biccentett felém Rafael.-Gyere csak!-Bátyám, Rafael a tanács vezetője. Sokban hasonlitunk. Egyformán makacsok vagyunk. De ő szeret irányitani és aki népünk ellen fordul súlyosan megtorolja. 
- Na, Rafael, miért hivtad össze a tanácsot? - kérdeztem azonnal a tárgyra térve.
- Gondolom, ti is érzitek ezt az erőt. Ez azt jelenti elérkezett a kiválasztott ideje. Tudjuk hol van. Az emberek világában. Egyikünknek el kell mennie érte és elhoznia a mi világunkba, hogy felkészitsük a démonok elleni harcra.-mondta. Dermedt csend.-Én sajnos nem mehetek, mert itt kell maradnom vezetni népünket. Önként jelentkezők?-Azonnal jelentkeztem. Senki rajtam kivül nem tette. 
-Seraphina, tisztában vagy mik várnak majd ott rád?
-Tudom, Rafael, hogy sok nehézséget kell majd leküzdenem, de készen állok a feladatra.-jelentettem ki határozottan. Félrevont egy sarokba, hogy nyugodtan tudjunk beszélni négyszemközt.
- Nem engedhetlek! Te vagy közülünk a legfiatalabb!-Hirtelen aggódó báty lett belőle.
- Figyelj, elbirok a feladattal. Be kell illeszkednem az emberek közé, elnyerni a bizalmát és rávenni, hogy velem jöjjön. Kérlek engedd! 
- Nem tudom elég veszélyes! Nem kaptad meg a feladathoz szükséges képzést...
- Azt hiszed nem birok el néhány démonnal szemben?-szakítottam félbe.
- Nem, azt hogy felfedheted magad az emberek előtt.
- Majd óvatos leszek! Kérlek adj egy esélyt! - kérleltem.
- Jól van.-megadón sóhajtott.-Holnap indulsz, de ha bármire szükséged van vagy ha baj van, azonnal jelezz! - mondta szigorúan.
- Rendben! - nyakába ugrodtam. Nagyon boldog voltam.-Köszönöm. 
Visszatértünk a többi  arkangyal közé.
- Meghoztam a döntést! Seraphina megy, de ha bármi probléma felmerül azonnal visszahozunk és más megy helyetted. Holnap indul! Addig készülj fel! - mondta, azzal a gyűlést bezárta. Kiléptem az erkélyre és felrepültem. A repüléssel ki tudom szellőztetni a fejem. Jó érzés,  ahogy a felhők felett szárnyalok. Hajamba belekap a szél. Egy esély a békére. Tőlem függ, hogy sikerül-e.
Az este lázasan vártam Dommiel érkezését. El akartam mondani neki a nagy hirt. Mikor már megérkezett, felrepültem hozzá és megcsókoltam. Imádom azt az érzést mikor a szárnyaink összeérnek és csak mi létezünk a levegőben. Kiszakadtam a csókból, megfogtam a kezét és húzni kezdtem a rét felé. A rétre senki sem jár, csak a kisgyerekek nappal fogócskázni. Tökéletes hely.
- Hé, Sephy, hová akarsz vinni? - kérdezte.
- A rétre. - mondtam.-Valami fontosat akarok mondani. Kíváncsiság, egyben aggódás is villant a szemében. Mikor odaértünk, leszálltunk. A holdat néztem. A sötétet szereti, de mégis fényt ad nekünk! Dom hátulról ölelt át. Felnéztem szinte vilagitó szemeibe.
- Na mi az a fontos dolog?- kérdezte.
-Reggel volt egy gyűlés. Harmonyról volt szó. És én jelentkeztem arra,hogy megtalálom és visszahozom az emberek világából. Dommiel, ez lehetne a nagy lehetőségünk. Megtanithatnánk mindenre, megvédenénk és ha már elég erős lesz talán...-kicsit elhallgattam-Persze, ha csak velem akarsz tartani. Holnap kell indulnom.- szólaltam meg kis idő múlva.
- Jó! Holnap este én is odamegyek és megkereslek azonnal. Pontosan hol is leszel? 
- Los Angelesben. Egy ottani gimibe fogok járni, tehát hamar be kell majd illeszkednem. De igy legalább szemmel tudom tartani.-Bólintott. Ezután már nem beszéltünk, csak élveztük, hogy együtt lehetünk.
Másnap korán keltem. Összepakoltam néhány feltétlen szükséges dolgot és a gyűlés terembe mentem. Ott várt engem mindenki. Rafael öleléssel köszöntött.
- A szabályok: 
Nem fedheted fel magad és nem árulhatod el senkinek,hogy ki vagy.
Nem használhatod az erődet csak vészhelyzet esetén.
A szárnyadat ha emberek között vagy láthatatlanná kell tenned.
Tartsd szemmel, vészhelyzet esetén védd is meg Harmonyt. És mindenképp hozd vissza.
Egy egyszerű iskolás lány leszel, nem hivhatod fel magadra a figyelmet. Az álneved Catherine lesz. Majd vár ott valaki amikor megérkezel és elvezet a lakhelyedhez és ellát tanácsokkal az emberek világával kapcsolatban.
Vigyázz magadra hugi!-Elmosolyadtam. Mindenki sok sikert kivánt. Követtem a bátyámat a főtérre ahol már meg volt nyitva a portál. A portál hasonlitott egy viz felületre. Az arkangyalok energiája tudja csak létrehozni.
Utoljára megöleltem Rafaelt.
- Sok sikert és vigyázz magadra!-sutogta a fülembe. Mosolyogva léptem be a portálba. Az emberek világára gondoltam. Minden egy pillanatra elsötétült, aztán megpillantottam azt amit talán soha többé nem birok elfelejteni. Hatalmas, fényes épületek, égszinkék ég, a sok rohanó ember. Álltam ott az ember forgatagban és csodálkoztam azon mennyire különbözik ez a két világ. A házak oldalán üvegben csodálatos ruhák, a sok guruló jármű, a zajok beleégtek a lelkembe. Gondolataimból egy vállamra nehezedő kéz zökkentett ki. Villámgyorasan megfordultam. És ekkor megpillantottam egy '30-as éveiben járó magas férfit.
- Üdvözöllek az emberek világában Seraphina! - mondta a kedves ember.
- Már a nevem Catherine.-mondtam.
- Akkor Catherine. Én Mr. Crowell vagyok. Egy nephil. Én fogom neked megmutatni ezt a világot és tanácsokat adni. Üdvözlésképpen nyújtotta felém kezét.
- Üdvözlöm! Megráztam a kezét.
- Jöjj kérlek utánam! Egy pillantra megálltam. Körbepillantottam.
Hát, igen egy új lehetőség! Feladat! Remény! Üdvözzöllek emberek világa!  
És követtem azt az embert aki bevezet ebbe az idegen világba.