Prológus

Egy lány futott az erdőben. Egy sötét és felelmetes erdőben. Még soha életemben nem láttam mégis ismerős volt.  Szőke haja volt, és kék szeme. Más vonását nem tudtam ki venni a sötétben.
Minden érzését éreztem, és gondolat foszlányait hallottam elmém egy részében.
Üldözték, de nem láttam kik azok a szörnyű alakok akik egy lányt ilyenkor követnek. Nagyon sötét volt, de a lány mégis úgy haladt előre mintha nappal lenne. Egyszercsak 3 alak bukkant fel a semmiből. A szemük fura színekben játszott. Talán aranysárga, vörös és a kéknek egy eszméletlenül gyönyörű árnyalatát véltem felfedezni szemeikben. A sárgaszemű lehetett a vezérük, őt követték a többiek. A lány kezdett fáradni és az alakok egyre vészesebben közelítettek. Félelem fogott el bennünket. Bennünket miket beszélek hiszen nem élhetem ezt át, vagy mégis? 
Egy tőr repült felénk. Felsikoltottam.
-Fegyver van náluk!-kiálltottam az ismeretlen lánynak, de ő mintha meg sem hallota volna.  Mielőtt az első tör a közelünkbe érhetett volna már egy másik is repült megcélozva minket. A tőr süvitett a levegőben. Eltalálta a lány vállát. Felkiáltottunk a fájdalomtól. Ez nem lehetséges, nem érezhetem a fájdalmát. Ez csak egy álom; a fantáziám szüleménye.
A lány megállt. Tudtuk hogy nem élheti vagy élhetjük túl.  Egy röpke pillanatra azt hittem feladja, de aztán kitárta a szárnyait. A lány egy angyal. Fenséges fehér szárnyai voltak, tollainak végei aranyban pompáztak, melyeket az előbukó hold fénye világított meg. Csak egy pillanat volt de máris a levegőben termett. Éreztem ahogy a szél a hajamba kap, éreztem a bőrömön a levegő hűvösségét. Csodálatos érzés volt repülni. Mintha teljesen szabad lennék. Egy gond volt, a helyzet nem a legalkalmasabb volt ennek kiélvezésére. Aztán előrelendültünk. Eszméletlen gyorsan szárnyaltunk. A táj elmosódott alattunk. Hátranéztem, hogy megbizonyosodjak üldözőink nem tudnak repülni. Tévedtem. A hátukon nem tollak ékeskedtek,  hanem rémisztő denevérszárnyak.
Ők is felszáltak és követtek. Karjukban éles kétpengéjű kardok voltak, soha életemben nem láttam még ilyet. Sárgaszem rám vicsorgott. Démon. Villant szeme elé e szó valahonan elmém legmélyéről.
Félelem fogott el, de nem hagyhattam hogy teljesen eluralkodjon rajtam. 
Az angyal magasabbra emelkedett, a felhők fölé. Gyorsított a tempón. A szeme kéken világitott. Nem láttam benne félelmet vagy pánikot, helyette ősi dühöt, haragot véltem felfedezni. Ez az angyalok és démonok ősi harca volt. Mit keresek én itt?
Egy tűzgömb suhant el mellettem. Ezeknek erejük is van vagy mi a franc? A tűzgömböt egyre több követte. Az angyal ügyesen kerülgette ki őket. Egy véletlen meg tett mozdulat miatt kettő eltalálta a szárnyát. Fájdalom hasitott a hátamba. Úgy éreztem leég róla a bőröm. Az angyalnak muszáj volt pihennie, de nem állt meg.
A két démon gyorsított. Az angyal próbált gyorsitani, de a szárnyai nem engedelmeskedtek. A démonok elkapták a karjait. A jobb vállamba fájdalom nyilalt. Kapálozott, próbalt kiszabadulni a démonok szorításából, de azok erősen fogták. Beleharapott a baloldali a karjába. Vörösszem lekevert neki egy pofont. Könnyek csorogtak az arcunkon. Halál félemem volt. Sárgaszem nevetve repült az angyalhoz és nézett szemébe. Olyan ördögi és rideg mosolya volt. Hideg futkosott hátamon.
-Most megfizettek!  Majd most meg tanuljátok, hogy ne becsüljétek le a  démonok nemezetségét! Mire mennek az angyalok a fő arkangyaluk nélkül? Szegénykéim. Hoppá, hiszen még az erejét sem tudja használni! Hogy tudnak így felnézni valakire ha ilyen béna szegényke?!-fröcsögte az arcába sárgaszemű, a démonok gúnyosan felnevettek. Az angyal szomorúan lesütötte a szemét. Nem tudtam hogyan segithetnék rajta. Tarkón ütöttem kékszemet, de kezem áthatolt rajta, mintha csak egy felhőt probálnék megfogni.
Ekkor rántotta elő kardját sárgaszem. A pengén csillogott a hold fénye.
- Ütött az órád, arkangyal!-mondtad mosolyogva de a lány közbe szólt.
- Ha megöltök is, a lelkem nem veszik el, talál egy másik testet és titeket végleg elpusztít. Ez az erő ami bennem lakozik sohasem tűnik el.-mondta mérgesen könnyáztatótt szemekkel. Rám pillantott. Nem tudtam mit ért ez alatt.
- Hogyan...?- kérdeztem suttogva. Sárgaszem felemelte kardját és az angyal szívébe döfte. Az angyal rám nézett, valamit még mondani akart. De a halál elérte és lezuhant a mélybe.
Felébredtem. Fájt mindenem. Mintha nem is csak egy álom lett volna.
- Megőrültem! Ilyen nem létezik.Vagy... - mondtam magamnak. Viszont amikor lenéztem a vállamra megláttam egy hosszú, mély vágást. Ezt a sebet ejtette a vezér démon tőrje az alkarján. Elképedtem.     
Mi történik velem? Mi ez az egész?