2016. január 4., hétfő

3.fejezet/II.

Sziasztok! :)
Nem szeretnék sok mindent írni. Utólag is nagyon boldog és sikerekben gazdag 2016-ot kívánunk! Igérjük ezentúl megprobálunk sűrűbben hozni részeket. Nyugodtan nézzetekbe a másik blogomba is (50Shades). Szeretünk titeket és jó olvasást.
Xx Grét&Stell :* ;)

-Angel szemszöge-

Valaki végig simitott az arcomon, ezzel felébresztve mély álmomból. Nem akartam  kinyitni a szemem.  Hirtelen rossz érzés fogott el. Mintha hiányozna valami. Végül csak kitártam szemeimet, melyeket erős fény csapott meg. Nem ismertem fel a helyet ahol voltam. Nem emlékeztem semmire a tegnapból. Össze voltam zavarodva. Egy fiú ült velem szemben sötét démon szárnyakkal(csak mű volt, szerencsére). Kicsit megrémitett, de éreztem még érintése helyét. A fiúnak mélykék szemei, barna haja volt. Úgy nézett ki mintha most lépett volna ki egy divatújságból. Szivem hevesebben kezdett verni, azt akartam hogy megérintsen...
Gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot, kissé elpirultam.
- Hol vagyok? És te ki vagy? - kérdeztem azonnal a tárgyra térve. Úgy látszott meglepődött a kérdésemen.
- Hát nem emlékszel semmire? Mikor megráztam a fejem, ezzel nemleges választ adva, megnyugodva fújta ki a levegőt. Akkor mi történhetett tegnap?! Kérdőn néztem rá. Gyorsan megköszörülte torkát.
- Drake Darken vagyok. Jó barátja  a buli szervezőjének. Láttam, hogy sokat ittál és elájultál, igy mivel a barátnőid nem voltak olyan állapotban, hogy segithessenek, elhoztalak hozzám, Angel. - mondta.
Meglepődtem. Egy srácnál vagyok. Még hozzá elég jóképűnél. És tudja a nevem. Mit csináltam, hogy ezt kiérdemeltem. Elég fürkészőn nézett rám, ezért hagytam az agyalást.
- Öhmm...hát köszönök...ööö...mindent! - kellemetlenül éreztem magam a tekintetétől. Gyorsan felálltam, megszédültem, de mielőtt a padlónak csapódtam volna megfogta a derekam. Borzongás futott végig rajtam.
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze, csak egy kicsit megszédültem. - mosolyogtam rá. Visszahúzott az ágyra. A keze elképesztő forró volt. A melegség átjárta minden sejtemet. Jó érzés volt. Éreztem, hogy néz. Odafordultam hozzá. Tekintetünk összekapcsolódott. Sok minden volt a szemében. Megválaszolatlan kérdések, szégyenkezés, kétely, de legfőképpen sötét erő. Megijesztett, de egyben még jobban vonzott. Elszakitottam a tekintetem az övétől. És ekkor megláttam egy alakot, mely komolyan nézett minket. Hasonlitott Drakere. Gondolom a rokona.
- Mit keresel itt? - kérdezte hűvösen Drake felfigyelve a személyre.
- Apa mondta, hogy nézzek rád! Szerintem tudod miért! - vágott vissza a lány.
- Hát minden rendben ezt meg is mondhatod neki. Ha már rám bizta....hát akkor bizzon is bennem! Ne legyetek mindig a nyakamon!- szinte már kiabált. Ekkor észrevette, hogy még mindig ott vagyok.
- Angel, most hazaviszlek!- jelentette ki. - Rosiel te itt maradsz!
Szóval Rosiel, elég fura név, gondolom a huga. Felkaptam a táskám az ágy mellől és lementem az előszobába. Drake elment a kocsikulcsért. Mig én várakoztam Rosiel jelent meg mellettem. Nagyon gyors volt. Gúnyosan vigyorgott rám. És ennyit mondott:
- Elkapunk kislány...! - aztán kiszáguldott az ajtón. Megrökönyödve álltam. Ez meg mit akar jelenteni.
Hamarosan Drake is megjelent. Az autóban szótlanul ültünk. Mikor hozzánk értünk mindent megköszöntem mégegyszer és befutottam a házba. Fura a srác, fura a huga, fura már minden... Próbáltam elfeljteni, mindent ami ma történt.
Az ágyamra dobtam magam és a gondolataimat kizárva elaludtam. Az álmaimban újra és újra megjelent Drake és nem hagyott nyugton.

-Drake szemszöge-

-Miért kell csak így rámtörni? Tudod mi az a magánszféra hugocskám?-huppantam le a kanapéra.
-Nem veszed komolyan a feladatod és apa...
-Apa?! Mindig csak apa! Ha ő akar tőllem valamit ne téged küldjön! Unom már h rohadtul nem bíztok bennem! Eddig úgy volt hogy kicsit ismerjem meg és férközzek a bizalmába.-vágtam közbe.
-De nem azt mondta hogy hozd fel magadhoz! Nem azt hogy szeress bele!-vágott vissza.
-Ide figyelj!-álltam fel és közelítettem felé.- Neked semmi közöd ahoz hogy mit csinálok. Nem vagy az anyám, apa pedig ne futárokat küldözgessen hanem jöjjön ide maga! Menj haza és panaszold el neki h a te drága Azrael báttyád megbántott és őt is szídta.-ütöttem a falba közvetlen mellette. Megrezzent, de most nem érdekelt. Utáltam hogy nem bíznak meg bennem. Rosiel nem igazán úgy reagált ahogy más lányok tették volna, a félelem pillanatok alatt tűnt el tekintetéből. Megragadta karom és mélyen a szemembe nézett. Mintha több ezer voltott vezettek volna belém. A földre rogytam. Túl váratlanul ért támadása, máskor kivédem. Végig futott egésztestemen. Felszisszentem. Nem engedett el, egyre erősebben folytatta.
-Na ide figyelj te seggfej! Fogalmad sincs mi van otthon. Megtámadtak minket! Fel fogtad?! Az angyalok! Nem ok nélkül vagyok itt, nekem sincs ínyemre apa ugráltatása, de nem tudott kit küldeni akire valamennyire hallgatsz te makacs majom! Kössz a kérdést, jól vagyok! Én jól...-gyengült szorítása ezzel a feszültség is bőröm alatt.-Anya viszont. Azrael...megsebesült. Két napot adtak neki hogy rendbe jöjjön különben...-elcsuklott a hangja és egy könnycsepp folyt végig arcán. Leráztam magamról, letöröltem a könnyét és magamhoz szorítottam.
-Renbe fog jönni. Tudod hogy erős. Mindig meggyógyult.-nyugtattam. Ez tényleg így volt. Mindig erősnek mutatta magát még ha borzalmas fájdalmai is voltak. Küzdött és mindig meggyógyult.
-Azrael...-suttogta.
-Hmm?-pusziltam hajába.
-Egy angyalkarddal sebesítették meg...-zokogott fel. Mindannyian tudtuk, hogyha valakit egy angyalkarddal sebeznek meg közülünk az végzetes lehet. Nagyot nyeltem és probáltam erős lenni. Ha tehetném vissza mennék és mellette lennék, de sajnos nem tehetem. Bármit megadnék csak, hogy mellette lehessek. Egy démonnak is lehetnek érzései.
-Shh, semmi baj Rosi, semmi baj. Ebből is felépül.-magammal is próbáltam ezt elhihetni, kisebb sikerrel.
-Biztos...?-éreztem könnycseppjeit melkasomnál amik a polómat áztatták.
-Teljesen biztos.-simogattam a hátát.-Erős és ti ott vagytok neki apával meg Dommal. Belőlletek erőt meríthet.
-Itt szeretnék maradni...-szipogta. Ez teljességgel lehetetlen. Fiatal még ehez. Nem is értem miért nem az öcsém jött, Dommiel.
-Tudom Rosi, de nem maradhatsz. Veszélyes és anya mellett a helyed.
-Akkor csak ma éjszaka.-könyörgő volt hangja.
-Legyen, de csak éjszakára. Reggel én magam viszlek vissza.-adtam be derekam. Belemosolygott polómba és szorosabban ölelt.
-Köszönöm.-bele pusziltam hajába majd felkaptam és felvittem. Éreztem rajta hogy fáradt. Lefektettem. Mellé ültem, betakartam és az arcát simogattam. Furcsa érzés tört rám míg néztem az arcát. Angel. Villant szemem elé neve. Oly' selymes a bőre és annyira ártatlan. Ma megbizonyosodtam róla, hogy ő az akit keresek. Nem szabadna rá gondolnom, főlleg nem így. Meg kell ölnöm. Oldalamon lévő kardhoz kaptam. Ezzel a karddal. A leghatalmasabb démonkarddal. Végig simítottam markolatán és arra gondoltam hogy szíve előtt tartom kardom. Zokogva könyörög, hogy ne öljem meg. De nekem muszály megtennem, a saját és a magunk érdekében. Könny folyik végig gyönyörű arcán és kék szeme félelemmel telt. Ez olyan mintha egy ártatlan kisnyulat probálnék megölni azért mert nem olyan amiennek akarják mások, pedig ő nem is tehet róla. Nem ő akarta hogy így legyen. Védtelen és így nem tisztességes megölni. Elfordítom fejem és feljebb emelem kardom hogy belé döffhessem, de nem megy. Nem tudom megtenni. Inkább én öletem meg magam, hogy nem tettem meg. Mikor feleszmélek Rosiel már édesen szuszog mellettem. Adok egy puszit homlokára majd halkan kimegyek és becsukom a szoba ajtaját. Lemegy és leülök a kanapéval szembe. Még mindig ott a pokroc amit ráterítettem. Újra akarom érinteni, érezni azt a különös és kellemes érzést. Sóhajtottam, felálltam. A pokrocót ott hagyva felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyba. A plafont bámultam még egy darabig majd az álom magával ragadott. Álmomban ŐT láttam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése