Sziasztok! Itt is lenne az a következő rész. Reméljük tetszeni fog. Most már gyakrabban tudjuk valószínűleg hozni a részeket, mert túl vagyunk a felvételin meg a félévin is. Szurkoljatok a szóbelin! Jó olvasást! Várjuk a véleményeiteket!
Xx Stelly&Gréty
Xx Stelly&Gréty
-Searaphina szemszöge-
Nagyon furcsa csak lábon járni. Borzalmasan kimerítő. Nem is értem, hogyan bírják ezt az emberek. Borzalmas tömeg volt az iskola folyosóján. Nem pakoltam be a szekrényembe, nem akartam még ezzel is bíbelődni. Szerencse, ha megtalálom a termet. Bementem a 114-es terembe. A tanár még sehol sem volt. Leültem egy üres helyre leghátul. Nem sokára a világtörténelem tanár is bejött. Harmincas éveiben járó férfi, nem az a kiköpött tanárnak való. Hiába, az én tanáraim nem így néztek ki, de ennyit bárki meg tudott állapítani. Elkezdődött az óra, tollam forgattam kezembe és kint zuhogó esőt néztem, mikor egy ajtó nyitódás riasztott fel révületemből. A barna, üvegberakásos ajtóra szegeztem tekintetem és lélegezni is elfelejtettem, szívem vad táncba kezdett. Nem az ajtó látványa fogott meg, hanem azé aki ott állt. Dommiel volt. Túl rossz fiú ahhoz, hogy időben érkezzen. A tanár közölte vele, hogy mivel az első napja nem kap késést. Felém tartott, végig tartottam vele a szemkontaktust. Közvetlen mellém telepedett le, amitől szívem még nagyobbat dobbant. De itt semmit sem tehettem. Halványan rám mosolygott és, ahogy leült térdemre rakta tenyerét, megszorította kicsit és úgy helyezkedett, hogy mások ezt a gesztusát ne láthassák. Meg akartam csókolni, mindennél jobban. Csak erre vágytam, követett ide. Ez annyira őrültség volt, és mégis annyira figyelmes. Hallottam a többiek gondolatait. Néhány lány Dom miatt hüledezett, amit meg is értek. Az egyik fiú a videójátékára gondolt, mások a tanárt és az iskolát szidták. Voltak akik semmire sem gondoltak csak bámultak a semmibe.
"Hogy aludtál?" Hallottam meg Dom hangját a fejemben. Önkéntelenül is elmosolyodtam, gyomromban pedig pillangók kezdtek vad táncukba.
"Hmm, tűrhető volt. Hiányzott, ahogy körém fonod védelmező karjaid. Nélküled nem érzem magam biztonságban, főleg nem itt Dom..." Válaszoltam neki, de nem néztem rá. Nem akartam egyikünk szívét sem fájdítani tiltott dolgokkal. Szorítása erősebb lett térdemen.
"Te is hiányoztál nekem. Őszintén, én semmit nem aludtam. A csillagokat néztem és rád gondoltam. Azokra a lopott csókokra, a titkos találkákra és a tiltott dolgokra. Nem érdekel már, ki lát meg minket édesem, nem akarom tovább titkolni szerelmünket. Azt akarom mindenki tudja, hogy a szívem és életem már a te kezedben van. El akarom kiáltani magam, hogy szeretlek. Szavakba akarom önteni minden lény előtt a szavakba önthetetlen szerelmem. Azt szeretném, ha szerelmünk örökre szólna, s senki és semmi ne tudna minket elválasztani..." Ajkamba haraptam és úgy éreztem magam, mint egy eper. Biztosra veszem, hogy úgy is nézhettem ki. Nagyon sokszor hallottam már számomra ilyen gyönyörű szavakat mondani, most viszont ez kétség kívül mindegyiket felülmúlta. Éreztem szavai mögött mély érzelmeit. Ha nem itt lettünk volna, meghatódva bújtam volna karjai közé és életem végig erős karjai közt maradtam volna, biztonságban.
-Miss Davis!-hallottam a tanár mély hangját. Igen, Sarah Davis lett az álnevem. Felkaptam a fejem és a tanárra néztem.-Mi lenne ha nem pirulna, hanem az óra anyagára figyelne?-szégyenemben majdnem elsüllyedtem. Mindenki odafordult. Dom megkereste a kezem és megfogta. Elakartam rántani, hogy a többiek ne láthassák, de nem engedte.
"Sea...minden rendben?" Tudom, hogy aggódott és nem pirulásom értette félre. Utáltam, ha mindenki engem néz. És az hogy hallottam hozzá gondolataikat még rosszabb volt. "Ne törödj velük." Kezdte simogatni hüvelykujjával kézfejem. Mindig megnyugtatott mikor ezt tette.
"Amit az előbb mondtál..."
"Azt teljes mértékig komolyan gondoltam." Szakított félbe és csak halványan mosolygott. Visszafogtam pirulásom, vagyis próbáltam. Ezek a szavai örökre szívembe égtek. Az óra további részében nem beszélgettünk. Mikor megszólalt a csengő, mi azt jelezte az órának vége, elengedtem kezét, felálltam és bedobáltam cuccaimat a táskámba.
"Még találkozunk." Mindketten halványan mosolyogtunk. Megfordultam és az ajtóhoz sétáltam. Épp mielőtt kiléptem az ajtón válaszolt.
"Következő szünetben várlak a suli mögött, édesem. Nem bírom tovább édes, puha ajkaid nélkül." Mosolyogva léptem ki a tanteremből. Fizika óra kövezkezett. Itt is leghátulra ültem, Dom pedig elém. Éreztem parfümje részegítő illatát. Ugyanilyen illatú otthoni párnám, és ha úgy vesszük egész ágyam is teljesen magába szívta. Lehajtottam a padra fejem, túl magas a hercegem hogy kilátszodjak mögülle.
"Élvezi ha zavarba hoz fenség?" Cukkoltam.
"Élvezi ha zavarba hozom hercegnő?" És tessék. El tudom képzelni milyen pimaszul mosolyog. Hát persze, hogy élvezte. "Tudja, sokféleképpen tudom elérni, hogy a kisasszony elpiruljon." Az ajkamba haraptam és legszívesebben a hasába boxoltam volna.
"Dooooom!" Nyafogtam, mire meghallottam halk kuncogását. Bele sem akartam gondolni mik járhattak a fejébe.
"Majd mutatok párat ha szeretné, csak hát nem akarom itt mindenki előtt, tudja nem minden módszerem esik a publikus kategóriába, és mivel tudom, hogy a kisasszonyt milyen könnyen zavarba lehet hozni akár egy érintéssel is, ezért külön alkalmat szentelek majd ennek, mikor osztozhat páratlan figyelmemben." Ha így folytatja ma még megverem. Borzalmasabb volt mint máskor, nem mondom hogy nem tetszett, de nem itt kéne ezt játszani és főleg nem órán. Még az sem rendítette meg, hogy előző órán miatta kaptam. "Csak nem megint úgy fest, mint egy eper? Tudja mi a kedvenc gyümölcsöm hercegnő? A csokis eper, ezt pedig kettesben a legjobb elfogyasztani." Elmosolyodtam.
"Hagyd abba. Ne itt. Igérem bármikor és bárhol csinálhatod ezt, a sulin kívül."
"Mert talán tán fél attól, hogy mások meglátják milyen illetlen módon elpirult?" Húzta agyam nem is törödve kérésemmel.
"És az neked nem illetlen, hogy miket gondol fenséged?"
"Természetesen nem. Ezt nem látják és hallják mások." Nem is akarom tudni, hogyan vigyoroghatott. A csengő feloldozást adott, hogy elmenekülhessek piszkos kis játéka elől. Felálltam és hanyagul toltam székem helyére. "Ne feledje, az iskola mögött várom, hogy zavarba hozhassam." Kacsintott rám. Megforgattam szemeim, majd kisétáltam. Lyukas óránk volt. A táskám a szekrénybe raktam. Mikor becsuktam annak ajtaját Azrael pillantottam meg, nem hittem el, hogy őt látom, de mikor felém fordult megbizonyosodtam róla.
"Ha hozzá érsz a lányhoz megbánod, Searaphina!" Hallottam meg dühös, fenyegető és félelmet gerjesztő hangját. Félelmem nem támadt hála Domnak, de nyeltem egyet. Tudtam mikre képes és ez kicsit ijesztő volt. Elindultam a hátsó kijárat felé, amikor kiértem Domot pillantottam meg a falnak dőlve, karba font kézzel. Egyből megérezte, hogy történt valami. Odamentem hozzá, mire megfogta a kezem és odahúzott, ahol senki se láthat minket, de mi jól látjuk a hívatlan személyeket. Magához húzott és szorosan átölelt.
-Mi történt?-súgta fülembe. Sóhajtottam.
-Csak az öcséd...semmi extra csak közölte, hogy "Ha hozzáérsz a lányhoz, megjárod!".-ismételtem. Éreztem hogy szorosabb lesz a szorítása és hajamba puszil.
-Ha ő ér hozzád, megismerkedik a haragommal. Fogalma sincs még, hogy mire vagyok képes, de nagyon szívesen ismertetem vele "tehetségem"!-szorult ökölbe egyik keze. Elléptem tőle, végigsímitottam öklén és egy lágy csókot leheltem ajkaira. Lassan ellazította izmait és összekulcsolta kezünk.
-Nem kell őt bántanod, hiszen ő is csak parancsot teljesít úgy mint a te...
-Katonáim? Sea, életem soha sem kérném őket arra, hogy öljenek meg valakit, mert nekem nem szimpi az illető. Ők nem bábok akiket ide oda lehet ráncigálni. Én pedig nem vagyok az apám...-sóhajtotta.
-Tudom...-simítottam végig arcán.-Soha sem lennél képes bárkit is bántani.-tudtam, hogy így van. Mindenki fél tőle, de belül nem rideg.
-Csak azt, aki téged bánt. Én...-megfogta kezem és óvatosan közelebb húzott, ajkaink szinte összeértek.-...soha sem szeretnélek elveszteni. A szívem a kezedben életemmel együtt. Ha te meghalsz veled halok, ha sírsz veled sírok, ha pedig boldog vagy együtt örülök veled. Mondd, hogy soha sem hagysz el kedvesem. Mondd, hogy örökre együtt leszünk, és együtt legyőzünk mindent...-suttogta ajkaimra. Láttam a félelmet és a fájdalmat szemében. Hosszan és szenvedélyesen csókoltam válaszul. Soha sem tudnám bántani.
-Örökké...-suttogtam, mikor elváltunk. Újra csókért hajolt mikor egy csattanás zavart meg minket. Fém csattant az aszfalton. Ismerősen csengett ez a hang. Megfogtam Dom kezét és a hang irányába lopakodtunk, mikor megláttuk mi történt kishíjján lesokkoltam. Egy fekete hajú srác csókolt egy szőke lányt. A fiú mellett pedig egy kard volt, fekete markolat, ezüst, díszes penge. Egy démon kard. Azrael kardja. Azrael és...Harmony?! Dommiel pislogott párat, hátha csak rosszul látja, de ez teljes mértékig valóság volt.
Nagyon furcsa csak lábon járni. Borzalmasan kimerítő. Nem is értem, hogyan bírják ezt az emberek. Borzalmas tömeg volt az iskola folyosóján. Nem pakoltam be a szekrényembe, nem akartam még ezzel is bíbelődni. Szerencse, ha megtalálom a termet. Bementem a 114-es terembe. A tanár még sehol sem volt. Leültem egy üres helyre leghátul. Nem sokára a világtörténelem tanár is bejött. Harmincas éveiben járó férfi, nem az a kiköpött tanárnak való. Hiába, az én tanáraim nem így néztek ki, de ennyit bárki meg tudott állapítani. Elkezdődött az óra, tollam forgattam kezembe és kint zuhogó esőt néztem, mikor egy ajtó nyitódás riasztott fel révületemből. A barna, üvegberakásos ajtóra szegeztem tekintetem és lélegezni is elfelejtettem, szívem vad táncba kezdett. Nem az ajtó látványa fogott meg, hanem azé aki ott állt. Dommiel volt. Túl rossz fiú ahhoz, hogy időben érkezzen. A tanár közölte vele, hogy mivel az első napja nem kap késést. Felém tartott, végig tartottam vele a szemkontaktust. Közvetlen mellém telepedett le, amitől szívem még nagyobbat dobbant. De itt semmit sem tehettem. Halványan rám mosolygott és, ahogy leült térdemre rakta tenyerét, megszorította kicsit és úgy helyezkedett, hogy mások ezt a gesztusát ne láthassák. Meg akartam csókolni, mindennél jobban. Csak erre vágytam, követett ide. Ez annyira őrültség volt, és mégis annyira figyelmes. Hallottam a többiek gondolatait. Néhány lány Dom miatt hüledezett, amit meg is értek. Az egyik fiú a videójátékára gondolt, mások a tanárt és az iskolát szidták. Voltak akik semmire sem gondoltak csak bámultak a semmibe.
"Hogy aludtál?" Hallottam meg Dom hangját a fejemben. Önkéntelenül is elmosolyodtam, gyomromban pedig pillangók kezdtek vad táncukba.
"Hmm, tűrhető volt. Hiányzott, ahogy körém fonod védelmező karjaid. Nélküled nem érzem magam biztonságban, főleg nem itt Dom..." Válaszoltam neki, de nem néztem rá. Nem akartam egyikünk szívét sem fájdítani tiltott dolgokkal. Szorítása erősebb lett térdemen.
"Te is hiányoztál nekem. Őszintén, én semmit nem aludtam. A csillagokat néztem és rád gondoltam. Azokra a lopott csókokra, a titkos találkákra és a tiltott dolgokra. Nem érdekel már, ki lát meg minket édesem, nem akarom tovább titkolni szerelmünket. Azt akarom mindenki tudja, hogy a szívem és életem már a te kezedben van. El akarom kiáltani magam, hogy szeretlek. Szavakba akarom önteni minden lény előtt a szavakba önthetetlen szerelmem. Azt szeretném, ha szerelmünk örökre szólna, s senki és semmi ne tudna minket elválasztani..." Ajkamba haraptam és úgy éreztem magam, mint egy eper. Biztosra veszem, hogy úgy is nézhettem ki. Nagyon sokszor hallottam már számomra ilyen gyönyörű szavakat mondani, most viszont ez kétség kívül mindegyiket felülmúlta. Éreztem szavai mögött mély érzelmeit. Ha nem itt lettünk volna, meghatódva bújtam volna karjai közé és életem végig erős karjai közt maradtam volna, biztonságban.
-Miss Davis!-hallottam a tanár mély hangját. Igen, Sarah Davis lett az álnevem. Felkaptam a fejem és a tanárra néztem.-Mi lenne ha nem pirulna, hanem az óra anyagára figyelne?-szégyenemben majdnem elsüllyedtem. Mindenki odafordult. Dom megkereste a kezem és megfogta. Elakartam rántani, hogy a többiek ne láthassák, de nem engedte.
"Sea...minden rendben?" Tudom, hogy aggódott és nem pirulásom értette félre. Utáltam, ha mindenki engem néz. És az hogy hallottam hozzá gondolataikat még rosszabb volt. "Ne törödj velük." Kezdte simogatni hüvelykujjával kézfejem. Mindig megnyugtatott mikor ezt tette.
"Amit az előbb mondtál..."
"Azt teljes mértékig komolyan gondoltam." Szakított félbe és csak halványan mosolygott. Visszafogtam pirulásom, vagyis próbáltam. Ezek a szavai örökre szívembe égtek. Az óra további részében nem beszélgettünk. Mikor megszólalt a csengő, mi azt jelezte az órának vége, elengedtem kezét, felálltam és bedobáltam cuccaimat a táskámba.
"Még találkozunk." Mindketten halványan mosolyogtunk. Megfordultam és az ajtóhoz sétáltam. Épp mielőtt kiléptem az ajtón válaszolt.
"Következő szünetben várlak a suli mögött, édesem. Nem bírom tovább édes, puha ajkaid nélkül." Mosolyogva léptem ki a tanteremből. Fizika óra kövezkezett. Itt is leghátulra ültem, Dom pedig elém. Éreztem parfümje részegítő illatát. Ugyanilyen illatú otthoni párnám, és ha úgy vesszük egész ágyam is teljesen magába szívta. Lehajtottam a padra fejem, túl magas a hercegem hogy kilátszodjak mögülle.
"Élvezi ha zavarba hoz fenség?" Cukkoltam.
"Élvezi ha zavarba hozom hercegnő?" És tessék. El tudom képzelni milyen pimaszul mosolyog. Hát persze, hogy élvezte. "Tudja, sokféleképpen tudom elérni, hogy a kisasszony elpiruljon." Az ajkamba haraptam és legszívesebben a hasába boxoltam volna.
"Dooooom!" Nyafogtam, mire meghallottam halk kuncogását. Bele sem akartam gondolni mik járhattak a fejébe.
"Majd mutatok párat ha szeretné, csak hát nem akarom itt mindenki előtt, tudja nem minden módszerem esik a publikus kategóriába, és mivel tudom, hogy a kisasszonyt milyen könnyen zavarba lehet hozni akár egy érintéssel is, ezért külön alkalmat szentelek majd ennek, mikor osztozhat páratlan figyelmemben." Ha így folytatja ma még megverem. Borzalmasabb volt mint máskor, nem mondom hogy nem tetszett, de nem itt kéne ezt játszani és főleg nem órán. Még az sem rendítette meg, hogy előző órán miatta kaptam. "Csak nem megint úgy fest, mint egy eper? Tudja mi a kedvenc gyümölcsöm hercegnő? A csokis eper, ezt pedig kettesben a legjobb elfogyasztani." Elmosolyodtam.
"Hagyd abba. Ne itt. Igérem bármikor és bárhol csinálhatod ezt, a sulin kívül."
"Mert talán tán fél attól, hogy mások meglátják milyen illetlen módon elpirult?" Húzta agyam nem is törödve kérésemmel.
"És az neked nem illetlen, hogy miket gondol fenséged?"
"Természetesen nem. Ezt nem látják és hallják mások." Nem is akarom tudni, hogyan vigyoroghatott. A csengő feloldozást adott, hogy elmenekülhessek piszkos kis játéka elől. Felálltam és hanyagul toltam székem helyére. "Ne feledje, az iskola mögött várom, hogy zavarba hozhassam." Kacsintott rám. Megforgattam szemeim, majd kisétáltam. Lyukas óránk volt. A táskám a szekrénybe raktam. Mikor becsuktam annak ajtaját Azrael pillantottam meg, nem hittem el, hogy őt látom, de mikor felém fordult megbizonyosodtam róla.
"Ha hozzá érsz a lányhoz megbánod, Searaphina!" Hallottam meg dühös, fenyegető és félelmet gerjesztő hangját. Félelmem nem támadt hála Domnak, de nyeltem egyet. Tudtam mikre képes és ez kicsit ijesztő volt. Elindultam a hátsó kijárat felé, amikor kiértem Domot pillantottam meg a falnak dőlve, karba font kézzel. Egyből megérezte, hogy történt valami. Odamentem hozzá, mire megfogta a kezem és odahúzott, ahol senki se láthat minket, de mi jól látjuk a hívatlan személyeket. Magához húzott és szorosan átölelt.
-Mi történt?-súgta fülembe. Sóhajtottam.
-Csak az öcséd...semmi extra csak közölte, hogy "Ha hozzáérsz a lányhoz, megjárod!".-ismételtem. Éreztem hogy szorosabb lesz a szorítása és hajamba puszil.
-Ha ő ér hozzád, megismerkedik a haragommal. Fogalma sincs még, hogy mire vagyok képes, de nagyon szívesen ismertetem vele "tehetségem"!-szorult ökölbe egyik keze. Elléptem tőle, végigsímitottam öklén és egy lágy csókot leheltem ajkaira. Lassan ellazította izmait és összekulcsolta kezünk.
-Nem kell őt bántanod, hiszen ő is csak parancsot teljesít úgy mint a te...
-Katonáim? Sea, életem soha sem kérném őket arra, hogy öljenek meg valakit, mert nekem nem szimpi az illető. Ők nem bábok akiket ide oda lehet ráncigálni. Én pedig nem vagyok az apám...-sóhajtotta.
-Tudom...-simítottam végig arcán.-Soha sem lennél képes bárkit is bántani.-tudtam, hogy így van. Mindenki fél tőle, de belül nem rideg.
-Csak azt, aki téged bánt. Én...-megfogta kezem és óvatosan közelebb húzott, ajkaink szinte összeértek.-...soha sem szeretnélek elveszteni. A szívem a kezedben életemmel együtt. Ha te meghalsz veled halok, ha sírsz veled sírok, ha pedig boldog vagy együtt örülök veled. Mondd, hogy soha sem hagysz el kedvesem. Mondd, hogy örökre együtt leszünk, és együtt legyőzünk mindent...-suttogta ajkaimra. Láttam a félelmet és a fájdalmat szemében. Hosszan és szenvedélyesen csókoltam válaszul. Soha sem tudnám bántani.
-Örökké...-suttogtam, mikor elváltunk. Újra csókért hajolt mikor egy csattanás zavart meg minket. Fém csattant az aszfalton. Ismerősen csengett ez a hang. Megfogtam Dom kezét és a hang irányába lopakodtunk, mikor megláttuk mi történt kishíjján lesokkoltam. Egy fekete hajú srác csókolt egy szőke lányt. A fiú mellett pedig egy kard volt, fekete markolat, ezüst, díszes penge. Egy démon kard. Azrael kardja. Azrael és...Harmony?! Dommiel pislogott párat, hátha csak rosszul látja, de ez teljes mértékig valóság volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése